2012. október 24., szerda

Hisztimese



Egy délelőtt az óvoda udvarán hatalmas felfordulás támadt! A gyerekek veszekedtek, kiabáltak, verekedtek sikítoztak. Mindenki valami rosszaságot csinált. Nem értette senki, hogy mit történt ezekkel a kedves, aranyos, szeretnivaló jó gyerekekkel.
Mindenki tanácstalanul figyelte őket, kivéve egy ember, a Béke Őre!
A Béke Őre a világ legmagasabb hegyén lakik. Onnét figyeli, őrzi a békét. Ezen a reggelen, amikor belenézett a szuperszónikus mindentlátó távcsövébe egyből észrevette, hogy itt bizony nagy baj van!
Azonnal rohant is a raktárba a felszereléséért. Van neki parittyája, zsákja, lufija, vizipisztolya, hálója. Csomó hasznos eszköz! Ma, mivel nagy volt a baj egy csúzlival kilőtt egy nagy zsákot! Sajnos a lufik kevésnek bizonyultak volna.
A hiszti ellenzék a fénynél is sebesebben ért oda a gyerekekhez. Az idő pedig abban a pillanatban megállt! Mindenki mozdulatlanná vált. A hiszti abba maradt. A gyerekek körbenéztek és látták, hogy mindenki milyen csendbe van... és hogy ez milyen jó!
Az egyik kisfiú, aki eddig dúlt-fúlt mérgében szólalt meg először:
- Gyerekek! Itt valami történt.... Nézzétek itt egy zsák és még üzenet is van hozzá! Mindenki dobja bele a dühét, a mérgét és ha kész dobjátok vissza nekem! Előre is köszönöm! Aláírás a Béke Őre.
Hűha ideje szót fogadni határozta el Duli-Fuli.
- Nesze te zsák! most már nem dúlok, fúlok! úgyis hiába nem érek el vele semmit. Csak még jobban belefáradok. Nekem ez nem kell!
Aztán jön Sikítozó Kata is. 
- Tessék zsák itt van a sok sikításom is! Már belefájdult a saját fülem, mindjárt megsüketülök és a torkom is fáj már. Neked adom, vidd messzire! Én inkább énekelni szeretnék.
A következő Karate Béla.
- Én beledobom a verekedést! Meguntam már. Minden gyerek fél tőlem, senki sem akar velem játszani. El sem hiszitek milyen fárasztó ez a sok verekedés! Már izomlázam van tőle. Én inkább veletek szeretnék focizni.
A zsák egyre- egyre növekszik, de még van benne hely, jön is gyorsan Csúnyán beszélő Miska.
- Ezeket a csúnya szavakat a legaljára dobom. Én okos, kedves gyerkőc vagyok. Nem akarok másokat megbántani, csúfolni ezekkel a ronda szavakkal. El is felejtem az összeset!
Dobáló Jancsi is jelentkezik, Ő egy határozott mozdulattal dobja bele ezt zsákba.
- Nem akarok többet dobálni, mások játékát tönkre tenni. Inkább építeni szeretnék egy szép legóvárost. Egyáltalán nem élvezem, hogy dobálok.

A gyerekek szép sorban belerakták a mérgüket a zsákba, senkinél sem maradt semmi. Amikor az utolsó apróság is végzett közösen jól bekötötték a zsák száját, nehogy valami is ott maradjon velük, majd egy nagy csúzlival visszalőtték a Béke Őrének a legmagasabb hegyre! Abban a pillanatban pedig, hogy a zsák elrepült  a gyerekek dühe is elszállt. Varázs ütésre!
A Béke Őre amit megkapta zsákot kipukkasztotta, hogy szikrája se maradjon ezeknek a rosszaságoknak.
Az idő ekkor indult el.
Az ovisok csodásan érezték magukat! Nem volt senki sem dühös, vagy morcos.
Mindenkinek csak úgy csillogott a szeme a szeretettől. 
Az óvónénik is meglepődtek, hogy itt valami történhetett, de hogy vajon mi, nem tudták. A gyerekek pedig nem árulták el a titkot.
De azt megjegyezték egy életre, hogy ha kicsit is bosszúsak csak egy zsákba kell dobni a dolgot, vagy felkötni egy lufira, vagy csak beledobni egy pohár vízbe és a Béke Őre elviszi.
Ezután, ha voltak is viták, veszekedések a gyerekek közt, szempillantás alatt megbeszélték és játszottak tovább a legnagyobb egyetértésben.


2012. október 1., hétfő

Nyári mese




A nyár elrepült oly gyorsan, ahogyan egy pillangó átrepül egyik virágról a másikra.
De hogy mi történt ezen a nyáron?
Sok, sok minden! A mai kis mesénkben elutazunk egy országba, ahol véget ér a föld és elkezdődik a víz. Ez a víz pedig nem más mint egy tenger!
A két főhösünk, két kis virgonc fiúcska is életében először látott ennyi vizet. A part tele volt kavicsokkal, a víz hullámzott, morajlott. A parton fenyőfák álltak, de nagyon furcsán álltak. Nem egyenesen mint otthon, hanem ferdén ácsorogtak. A fiuknak először ezt tűnt fel, meg is kérdezték az anyukájukat, és képzeljétek azt a választ kapták, hogy azért mert itt mindig így fúj a szél.
Aztán észrevettek két mókuskát, akik le-föl rohangáltak a fákon és ugráltak egyik ágról a másikra. A két fiúcska egyből a nyomukba ered. Nem győztek futni utánuk. Rájöttek, hogy oda kell menni, ahol mozog a tűlevél, ahol potyog valami a fáról.

A gyerekek sokat úszkáltak a tengerbe felfedezték mit is rejt a hatalmas tenger, de minden reggel a szobájuk ablakából a mókusokat kutatták.
Az egyik ilyen reggel úgy határoztak, hogy nagyon hamar felkelnek és lemennek a fa tövébe és visznek egy kis diót is a mókusoknak, hátha közelebbről is megnézhetik őket. A hosszú farkukat szerették volna megsimizni és megcsikolni fehér hasikájukat.
Mikor lementek kitették a diókat. A mókusok egyből odaszaladtak és elkezdték ropogtatni. A fiúcskák nagyon örültek nekik. Arról beszélgettek, hogy vajon, hogy tudnak ugrálni, de jó is lenne tudni. Ekkor hirtelen az egyik mókus megszólalt, fiuk ha gondoljátok kipróbálhatjátok! Tudjátok a lombkoronában a varázslómókusunk napok óta figyel benneteket, hogy milyen kíváncsian néztek minket és azt mondta, ha ma ide jöttök akkor elvarázsol benneteket. Egy órácskára mókusok lehettek és ugrálhattok velünk. 
- Lenne kedvetek?  
- Persze vágták rá a gyerekek – de előtte szólunk a szüleinknek!
Mire a gyerekek visszaértek már a varázslómókus is ott ácsorgott egy varázs tobozzal a kezében elmondta a varázsigét: - Abrakadabra, magra, bakra dirr-durr bumm!
Hirtelen 5 mókus volt a fa tövénél. Egyből fel is szaladtak a fákra, és elkezdtek ugrándozni.
Csipi és Rágcsa még az odújukat is megmutatta a fiuknak. Na ilyet még nem láttak egy fenyőfa belsejében egy odúban volt kisszék, kiságy, kis asztal és rengeteg toboz, dió és mogyoró!!! Egy egész raktárnyi. A mókusuk a télre gyűjtötték már.
A Csipiék miközben egyik fáról ugráltak a másikra meséltek a mókusok életéről itt. Hogy látjátok ott a nagy vizet, a tengert? Tudtátok, hogy minden este kijön a víz?
Sok gyerek épít homokvárat, kavicsvárat, de reggelre sohasem találjuk meg! Ti nem tudjátok  vajon miért?
A kicsik egyből rávágták, hogy az apály-dagály miatt. Tudjátok a tenger minden este a dagály miatt kintebb megy, majd reggelre jön a apály és visszahúzódik. És ez így megy minden nap. 
Csipiék egyszer csak megkérdezték,hogy ti tudjátok mi van a vízbe? Mert mi oda bizony sose megyünk be! De azt vettük észre, hogy itt minden ember valami kilógó valamivel úszkál és van rajtuk valami, a szemükön. De az meg mi?
A nagyobbik legény rávágta egyből, hogy ja az a búvárszemüveg a kicsi meg, hogy oh az a kiálló rész meg a pipa! Ennek a segítségével lehet nézni a halakat és nem kell kidugni a fejed a vízből, hogy levegőt vegyél. Mert bizony a víz alatt csak a halad tudnak lélegezni mi emberek nem.
- És mik élnek a vízben, mert rajta hajók laknak az biztos, mert azt mindig látjuk.
- Oh  a tengerek élővilága csodás! Tele van halakkal mindenfélékkel, kicsikkel – nagyobbakkal. Rengeteg színben pompáznak. És ahogy megcsillan rajtuk a napfény egész mássá vállnak! Mi már láttunk kőhalat, pötyhalat, fekete halrajt, őzike halat. Csodás hely a víz alatt! A tenger alján pedig sünik laknak.
- Sünik???? – szakította félbe őket Rágcsa. Ugyan már a Süni a parton él! Ott nem kaphat levegőt!!! Biztosan összekavartátok valamivel.
- Nem, nem a tengerben is élnek sünik, tengeri sünnek hívják őket, mert ugyanolyan szúrósak, mint az igaziak amiket ti ismertek. De van szuper cipőnk,  ha ebben úszkálunk nem szúrja meg a tappancsunk.
- Jajdejó lenne ha egyszer ti is megnézhetnétek. - sóhajtották a gyerekek
- Segítenétek nekünk úszni? Mert mi nem tudunk. Oh oh nem is tudom, hogy a mókusok tudnak úszni?
- Én sem tudom - válaszolta Csipi. Én sem mondta Rágcsa. Menjünk kérdezzük meg varázslómókust, ő tudja!
- Varászlómókus úgy szeretnénk megnézni a tengert! A fiuk segítenének nekünk, mert ők nagyon jól lubickolnak és van pipájuk, és buvárszemüvegük is!!! Mehetünk mi is úszni egyet?
- Mivel nagyon jól viselkedtetek üsse kavics , legyen ti is lehettek egy órára gyerekek.
- Jujjdejó ugrándoztak a mókusok!
-  Jajaj de akkor varázslómókus mielőtt átvarázsolsz minket szaladjunk le a földre, mert letörik még alattunk a fa ága- kiáltott fel a kisebbik fiúcska
- Oh tényleg – mint a villám futottak le a mókusok. Varázslómókusra várniuk kellett, de aztán elmondta  a varázsigét:  - Abrakadabra, magra, bakra dirr-durr bumm! És lám mindannyian gyerkőcök lettek.
- Irány a tenger! - kiáltották hatalmas örömmel.
A víz elég hideg volt, de gyorsan berohantak és felmelegedtek. Nem is ez volt a legrosszabb, hanem Rágcsa egyszer csak megszomjazott és beleívott! Juj de sós ez a víz!!!
A fiuk elmosolyodtak, bizony-bizony a tenger nagyon sós! Nem szabad inni belőle! De van ám előnye is! Figyeld csak! Most pedig átalakulunk gumimatracnak!- azzal felfeküdtek a vízre és nem süllyedtek le. Ott ringatóztak a víz felszínén. Nagyon vicces nevettek közösen!
Hol vannak azok a sünök? – a mókusok alig várták hogy megnézzék maguknak. A fiuk meg is mutatták, de olyan mélyen volt a tenger fenekén, hogy nem tudtak leúszni odáig. 
- De jó! Így nem szúrnak!
A fiuk és a mókusok jót lubickoltak nézték a halacskákat. A mókuskák pedig kiválasztottak két csodás kavicsot a tengerből azzal úsztak ki. 

Mikor a varázslat elillant a gyerekek és a mókusok elbúcsúztak egymástól! A fiuk visszatértek a szüleihez mesélni egy tobozzal. A mókusok pedig felszaladtak a fára és a kicsike kis kavicsot örökre eltették a kis odújukba, hogy mindig eszükbe jusson a csodás vízalatti birodalom és természetesen a két kedves kis lurkó!
A gyerekek megígérték legközelebb is eljönnek egy év múlva! Majd újból pancsolnak, hancúroznak, ugrálnak a meleg, napsütötte tengerparton!
A Nap is lement már a tengeren a hajók a kikötő felé tartottak.
A gyerekek és a mókusok hamar elaludtak az izgalmas, kalandos nap után.
De hová lett a Nap?
A Nap lebukott az égről, be pontosan a tengerbe!
Egyesek szerint elment halászni. Mások szerint a Nap ilyenkor búvárkodik.