A bárányfelhők tánca

Egy meleg nyári napon friss szellő fújdogált, a kertben két kis virgonc fiúcska rohangált. Már megunták a sok játékot. Azon tanakodtak mit csináljanak? Focizzanak, hintázzanak, fogócskázzanak, autózzanak? Nem akartak már játszani, nagyon elfáradtak. Lefeküdtek hát a fűre és bámulták a kék eget. A Nap megsajnálta őket és arra gondolt rendezz nekik egy kis mókát. Szólt a bárányfelhőknek, hogy szórakoztatni kellene ezt a két kis kópét segítsenek neki egy picikét.

A felhőcskék egyből odarepültek hozzá és megbeszélték, hogy táncolnak egyet a határtalan nagy égbolton. Szétszóródtak és elkezdték különös táncukat. A két kópé, ahogy heverészett hirtelen észre vette, hogy egy kis fehér paca tűnik fel, ami  nagyon hasonlít valamihez, de mihez jött egyből a kérdés. Elkezdtek hát találgatni, hogy mihez is hasonlít.  Talán  egy elefánt, vagy egy kacsa? Nemsokára megjelent egy kutyus, egy cica, egy házikó, egy teknős is. Ki táncol kivel? A macska kergeti az egeret- nézd! Ugyan már, mondta az egyikük nézd mekkora füle van és még mintha ormánya is lenne! Ez bizony egy elefánt, ami fél az egértől. Így barkóbáztak és vágtak egymás szavába. Csakhogy a bárányfelhők miután a kópék kitalálták mit is ábrázolnak a szél segítségével új alakzatba alakultak át.
Táncoltak az égen, kerülgették egymást, átúsztak egymáson, eltávolodtak, majd újból találkoztak. A gyerekek nagyon élvezték ezt a mókát, nem unatkoztak tovább.

Egyszer csak azonban hirtelen nagy sötét felhők jelentek meg. Szürkék voltak! Sötétek! Hangosak! Nagyon gyorsan haladtak szinte repültek, pillanatok alatt beterítették az eget, még a Napot sem lehetett látni! A kis bárányfelhőket is magába szippantotta. Olyanok voltak, mint mikor egy gőzmozdony előbukkan az alagútjából és a füst hirtelen mindent elsötétít.

A kópék rohantak, hogy hová lettek az ő felhőcskéik, felpattantak a földről és szaladtak keresték a Napot, de ő is eltűnt. Hová lettek? Keresték őket. Nem találták meg sehol sem, mindenütt csak a nagy komor felhő volt. A Szél meghallotta a gyerekek sóhaját és elkezdett nagyon, de nagyon erősen fújni. Hatalmas szél támadt a felhőket egyenesen egy hegy felé terelte, míg nem beleakadtak. A hegy feltartotta őket! A Nap pedig összeszedte minden erejét és olyan erősen kezdett sütni, hogy szétoszlatta a szürke felhőket. A Nap és a Szél összekacsintottak, miközben láttak a kópék mosolyát, örömét, ahogyan ugrálnak a füvön. 
Jajdejó újból süt a Nap! Elment a szürke felhő! Ahogy pedig ez kimondták a kis fehér pacaszerű felhők újból táncolni kezdtek a gyerkőcök legnagyobb örömére.

Volt köztük delfin, aki egy bálnával keringőzik, egy méhecske aki a virágra repül, lovak vágtattak a kék égen. A fantáziánk szárnyalása állíthatja csak meg a bárányfelhők táncát.

A gyerekeknek nagyon megtetszett ez az új játék el is határozták, hogy sokat fognak még csak feküdni a füvön és találgatni melyik felhőcske micsoda. A bárányfelhők vidáman úszkáltak az égen és  örültek annak, hogy szórakoztatni tudták a kis manókat, akik közben megfejtették a titkukat.

A tavirózsa kincse

Hogy ma merre fogunk kalandozni kedves Olvasó hamarosan kiderül.

Egy csodás természeti jelenséghez utazunk majd. Egy tóhoz! Amely egy gyönyörű tájon fekszik. A tó körül fűzfák állnak félig a vízben, árnyékot adva a nagy melegben az odaérkező pihenőknek, akik csak élvezik a tó szépségeit, a csendet, a szelet, a látványt.

Nem is erről fog szólni a mese, hanem arról, ami ebben a pici tóban lakozik. A tóban ugyanis egy kincs van elrejtve, de hogy hol? Ezt figyelik a látogatók is, de nem találják, mert csak a legügyesebbek veszik észre.

Figyelem, kincskeresés indul. Remélem felkészült? Igen? Akkor jó.

A tavacska maga egy kincs, hiszen dombok szegélyezik, sok-sok éve alakult ki. Miután megszületett életet adott sok-sok kis halacskának, békának, rovarnak, vízimadárnak, akik minden évben visszatérnek ide erre a békés helyre kikölteni tojásaikat. Van itt nádas, rengeteg fa a környéken, a tavacskát pedig tavirózsák borítják. Ott úszkálnak, beborítják a tavat fehér, rózsaszín virágaikkal. Lenyűgöző látvány tárul az ideérkezők szemei elé. Ezt a földi paradicsom - gondolják. Gyönyörűen süt a Nap, kellemes meleg szellő lengedez, miközben a fűzfa ágai a vizet simogatják szinte észrevétlenül, mint egy anya gyermekét, mikor odabújik hozzá.

A tóban rengeteg élet születik. A vízben kis ebihalak úszkálnak millió számra. De sajnos nem sokuknak adatik meg, hogy itt éljenek. Sokuknak nehéz út vezet az életig. Egy forró aszályos nyáron sokuk egy pocsolyában kezdi életét, de elpusztulnak, amint a Nap felszárítja otthonukat. Rengeteg küzdelemen mennek végbe ezek a kis teremtmények, míg egy olyan vízbe születnek meg, ami nem szárad ki. Azt pedig hogy ez mikor jön el sajnos senki sem tudja, csak azt hogy létezik egy nagy víz, ami sohasem szárad ki, ami megvédi őket a Nap melegétől, a ragadozóktól. Segít nekik, hogy növekedni tudjanak, hogy végre ebihalból békák lehessenek. A kis ebihalak elkezdenek mindig úszkálni élvezik az életüket bármilyen rövid, vagy hosszú lesz is az. Mert tudják, hogy az élet egyszer elkezdődik, tudják, hogy szükség van rájuk az élet körforgásában.

Egy nap a kis ebihalaink pont a mi kis tavacskákban keltek életre és kezdtek úszkálni le és fel a vízben. Rájöttek, hogy ez bizony egy hatalmas víz lehet! Ez aztán sohasem fog kiszáradni, hiszen elfáradtak míg megpróbáltak egyik végéből eljutni a másikig. Ez olyan boldoggá tette őket, hogy szinte olyan gyorsan úsztak akár a delfinek a tengerekben. A kis ebihalak növekedtek, kezdett kinőni a lábacskájuk a karocskájuk. Egyre nagyobbak lettek, rengeteg békanyálat ettek, mert a tó gondoskodott nekik a megfelelő táplálékról.

Az egyikük elhatározta, hogy Ő bizony meghódítja a tavat és Ő lesz a legeslegjobb béka. Ő fog a legjobban úszni, Ő lesz a legerősebb. A tavacskánk békái ugyanis kitaláltak maguknak egy versenyt. A verseny arra vonatkozott, hogy a legjobbak kiválaszthatták a legszebb tavirózsát. A tavirózsáról a békák is körbenézhettek, sütkérezhettek a napon ha hideg volt a víz, de ugyanakkor el is rejtette őket a magasban lesekedő gólyáktól.

A Békánk kiválasztotta a legszebb, legnagyobb tavirózsát persze. Ezért küzdött!

Mindenáron csak ez az egy kellett neki! Babarózsaszínű, dús virágzata volt körülötte 3 levéllel. A levelek körül ölelték a rózsát, együtt úsztak a viharos, háborgó, hullámzó tavon ugyanúgy, mint a csendes, békés vízen. Együtt alkottak egységet. A békánk is azért nézte ki magának, mert tudta itt örök életében biztonságban lesz. Juthatott volna neki ugyan egy kis fehér tavirózsa egy levéllel bármikor, de neki nem kellett, mert neki a legtökéletesebb kellett! A legeslegszebb! Így sokat kellett küzdenie, de nem adta fel sohasem, mert a remény benne élt, ahogy a csoda is!

A Béka összes barátjának volt már kis tavirózsája, néha felugrott hozzájuk is egy kis időre beszélgetni legyet fogni, de tudta, hogy ez neki nem elég jó. Örült, hogy fent lehet, de egyre jobban vágyott a saját rózsájára. Mikor felment mindig megkereste szemeivel, hol van az ő csodás virágja. Azt hihetnék, hogy ennek a virágnak is volt már békája, de nem! Mert egy eldugott kis öbölben ékesítette a tavat. Oda pedig át kellett kelni egy kis szűk patakon, ahol sok veszély leselkedik az ugrándozó kisbékákra. Ezért nem is akadt senki, aki birtokba vette volna, mert féltek attól, hogy elkapja őket egy gólya.

Eltelt sok-sok idő talán két év is mire a kis ebihalból kialakult az az erős béka, aki már képes meghódítani élete virágját. Felúszott, elbúcsúzott barátaitól és elárulta nekik, hogy holnap bizony Ő ott fog lubickolni annál a rózsánál! Csak figyeljenek nagyon! Holnap mikor a Nap felkel és melegíteni kezdi sugaraival a felszínt Ő már a rózsa belsejében fogja élvezni a meleget, amit a rózsa átad neki. Egy egész napot ott fog tölteni míg előbújik rejtekéből, de este majd találkozik tekintetük.

A Békánk elindult legnagyobb, legbékapróbálobb útjára! Olyan gyorsan úszott, mint még soha. Minden nagyon jól ment neki addig, míg oda nem ért a szűk csatornához. Ott azonban kicsit megtorpant. Úgy érezte a virág nem akarja őt. Néha visszautasította talán- hitte azt a béka, de most úgy döntött, nehogy már a rózsa döntsön! Olyan gyorsan tört előre a csatornában, néha kiugrott közben a vízből, hogy jobban lássa a célt. És a cél ott volt már karnyújtásnyira! Csakhogy egy gólya pont kiszúrta ugrás közben. Már közeledett a gólya, kezdett egyre alacsonyabban repülni, ahogy közelített a vízhez a békánk észrevette és irtó gyorsasággal minden erejét összeszedve akkorát ugrott, mint még soha! Ezzel az egy ugrással pedig pont a rózsa közepére érkezett. A gólya szem elől veszítette kis békánkat. A buta a vízben kereste, mikor a mi kis békánk magánba nevetett, mert ő bizony már nem a vízben volt.

A tavirózsa biztonságában kipihente magát. Hosszú volt az út, amit meg tett, de sikerült neki!

Ott volt a legszebb, legcsodásabb tavirózsa belsejében!

Este, mikor a Nap narancsos csíkot festett a tóra a Béka boldogan állt kint a levélen és megmutatta távolból a barátainak, hogy neki is sikerült!
Odaért!
Már neki is van saját tavirózsája!

A barátai egész nap aggódtak miatta, de megnyugodtak, hogy barátjuk elérte, amit a világon a legjobban szeretett volna. Aznap együtt örültek, ugrándoztak.

Ott pihent, növekedett nap-nap után míg ki nem fejlődött felnőtt béka nem vált belőle. A rózsa mindentől megóvta. Eggyé váltak. Egyek voltak a tavon ők ketten. Soha el nem hagyták egymást míg éltek. Egy csoda kezdődött el mikor egymásra találtak, mely sohasem múlik el, mely áthatja az egész életet!

Ugye megtaláltad Drága Olvasó a kincset?

szép napot

Kedves Olvasó!

Szeretnék mindenkinek szép napot kívánni, a következő mesém a felhőkről fognak szólni.
hamarosan fel is teszem!

Egy maratoni futás szavakban

A mai mesénk egy különös emberke nagy tettéről fog szólni.

Zz a főhősünk óriási tettre szánta el magát egy szép napon. A 30. életévében elhatározta, hogy fut egy óriási nagyot, mert az milyen mókás.

A nagy egy maraton, ami 42 kemény kilométer, ami elég hosszú egy hétköznapi emberkének egy nagy harc saját magával.

Zz készült rá, mint mindenki más, aki neki vág e távnak, de mindenki tudja, hogy ez nem egyszerű.

Teltek a napok a kilométerek száma pedig egyre többnek és többnek tűnt.

Z-t sokan támogatták a családja, a barátnője, a barátai, hogy megvalósítsa eme célját, amire szüksége is volt.

Eljött a nagy nap. Október 4-re tűzték ki a versenyt, ami nem verseny hanem a próbatétel, a kihívás napja inkább.

Csodás nap ez, hét ágra süt a Nap, viszont nincs olyan meleg, tökéletes az idő a futáshoz.

Rengetegen sorakoznak, akik szintén teljesíteni szeretnék a távot, amit kitűztek maguk elé.

Mindenki izgatottan áll sorba, mindenki kicsit feszült, próbál felkészülni rá, felépíteni a taktikát ami inkább már stratégia a táv nagysága miatt.

Mindenki átöltözött, felvette a kedvenc futócipőjét, az egyenpólót és az egyéb hasznos ruhadarabjait, kabaláit. Sorakoznak a vállalkozók az egészségügyi sátor előtt, ahol megvizsgálnak mindenkit. A percek telnek mindenki trécsel a Mellette állóval, hogy Ő hogy készült és persze ki hanyadjára próbálkozik. Érdekesek ezek a kurta párbeszédek. Ahogy folynak az események a pillanatoknak egyre nagyobb jelentősége van. Felvetődik a kérdés, hogy biztos jó ötlet ez? Mi van ha nem tudom végig csinálni? És a harc elkezdődik.

Körülbelül 5000 ácsorognak a rajt előtt mindenki bemelegít, lazít, nyújtja az izmokat. Zz is ott ácsorog és alig várja, hogy elindulhasson és végre ezen a téren is próbára tegye magát.

10 óra magasságában járunk… Eldördül a lövés, amellyel a verseny kezdetét veszi. Itt még mindenki mosolyog, nevetnek egyet és mindenki elindul! A profik és a kíváncsiak elindítják az órájukon a stoppert és nekivágnak. Vannak akik az élre törnek, vannak akik inkább lemaradnak, hogy ne abba a nagy tömegbe kezdjenek, Zz a közép mezőnyt választotta.

Van itt mindenki öregebbek, fiatalok, versenyzők,  minden korosztály megtalálható.

A verseny megkezdődött. Jön a nagy próba már nem lehet visszafordulni bár senki nem akar mindenki csak arra koncentrál, hogy jó tempóban kezdjen ne túl gyorsan, mert mi van ha elfárad és feladni senki nem akarja, ne túl lassan mert az még fárasztóbb, még több időbe telik a 42 km megtétele.

Az embereknek a fejében rengeteg gondolat cikázik. Nézelődnek futás közben, milyen szép helyeken kocoghatunk. Az útvonal mentén rengetegen szurkolnak az ismerőseiknek, rokonaiknak, barátaiknak biztatják őket, ami kis erőt adhat.

A kilométerek elkezdenek fogyni szépen lassan….

A mezőny kezd szétszakadni az 5 km tájékán. Kényelmes már nem kell az emberkéket kerülgetni. Mindenki a saját ritmusában halad. Még mindenki bírja erővel, mi ez gondolják nem is olyan vészes nyugtatgatják magukat az emberkék, élvezik a futást. Milyen klassz, tök jó dolog mekkora érzés itt futok és jól bírom és már mindjárt vége mitől is féltem…

Következik a Lánchíd. Csodás ez a híd és a Vár mögötte…

Haladunk már meg van a negyedeJ Hajrá hajrá biztatják magukat az emberkék is, és kocognak tovább és tovább. A Duna is nagyszerű látvány és milyen csend van? Nem lehet az autókat sem hallani, csak a futók levegővételét.

A nagy része még mindig hátra van indul is tovább felveszi a tempót és csak fut koncentrál, hogy hol is van a legközelebbi vizes stand, hogy hol is járunk.

Mennyi ideje is futunk és vajon mikor érek be… Sok-sok kérdés jut eszébe, mert itt még van ideje gondolkozni.

Oh az új Nemzetihez ér Te jó ég már a fél városon keresztül jöttünk. A mezőny már kezd elszakadni egymástól egyre többen lassítanak és kezdik vonszolni magukat, de nem adják fel, mert nem lehet. Küzdeni kell, meg kell csinálni és kész nincs más választásunk.

Oh már látszik a Petőfi híd is. Már csak egy köpés 10 perc alatt ott vagyunk.

Kezd mindenki kisebb célokat kitűzni maga elé. Csak eddig jussak el.-Ne feledjük Zz már megtett kb 10 km-t és kb 1 órája futkorászik keresztül a városon.- persze mindenki eljutt még a következő célig és rájön, hogy Oh még rengeteg ereje van és még el sem fáradt hát haladjunk tovább. Mosolyognak egyet és újult erővel folytatják.

Az újabb cél a Szabadság híd. Milyen szép ez a híd is. Bárcsak én is egy sas lehetnék. Milyen gyorsan repülhetnék. Oh a Közgáz is itt van már. Újabb víz, újabb célok.

Ez az, Ami erőt ad Zz-nek. Aztán pedig, az amit mindenkinek, lehagy egy embert, már a felén túl vagyunk már nem sok van hátra gondolja.

Oh közeledik már a Parlament is. Csodás, ahogy kiemelkedik és ékesíti a várost. Apró kicsi szépségek ezek dobják fel. És közben csak koncentrál, hogy jobbb ballll jobbb ballll

Már automatikusan pakolja lábait egymás elé. Olyan ez már ennyi idő után, mintha nem is Ő befolyásolná a lábait hanem maguktól mennének előre. Egyre nehezebbek de nem szabad megállni, nem szabad!!! Ha megállok sohasem kezdem el újból, nem szabad inkább kicsit lassítok, de nem állok meg.

Kicsit lassít szusszan egyet OH és máris a Parlementnél van. Már meg van a fele már alig van hátra egy kicsi bíztatja magát.

Oh egy tábla!! Ki van téve, hogy 34 km már csak 8 km van hátra. Mindenkit felvillanyoz, mert mi az, az csak egy szigetkör bármikor megcsinálomJ

Mindenki így gondolja de egyre lassabbak a társak akik vele együtt küzdenek.

Van aki sétálgat már, de tudjuk hogy ezt Zz-nek nem szabad nem lehet!!!

A legrosszabb dolog ha megállunk…

Folytatjuk már csak fél óra és bent vagyok gondolják, de nem számolnak azzal hogy innentől minden lépés kétszer akkora akaraterőbe kerül, hogy a szervezet elfárad, de folytatják. Leküzdik önmagukat!

Oh az az emberke előttem csak 50 méterre van hagyjuk le, utolérem én mindjárt.

És igen meg van lehagytam Őt is milyen klassz gyorsabb vagyok hajrá már csak 4 km….

4000 méter jönnek a számtani feladatok…vajon az hány lépés.

Fogynak a méterek ahogy az energia is már csak 3000 méter.

Egyre többen állnak a kordonok mögött és biztatnak minket tapsolnak. Már nem adhatom fel nem állhatok meg előttük. Basszus már alig kapok levegőt.

Micsoda gondolatok ezek!!!

Te jó ég még 2 km! Nem bírom ki én itt meghalok nem érdekel senki megállok, összerogyok és pihenek. Egyre többször jut ez eszébe hősünknek is. De gyorsan el is hessegeti, mert nem lehet. Elhatároztam megcsinálom és kész. Inkább gyorsan utolérem az a bomba jó fenekű nőcit. Vajon szép arca van, majd jól megnézem magamnak csak érjem már utol, miért van ilyen messze és hogyhogy jobban bírta mint én? Egyre kevesebben vannak, egyre többen feladják. Pedig már csak egy pici van hátra. Olyan mintha visszafelé haladnék nem igaz! Fuss Zz fuss mondogatja. Magasabbra a térdeket nagyobbakat lépjünk akkor hamarabb vége… És már várja, hogy vége legyen. Jaj legyen már vége…

1 km!!! Látszik óriási betűkkel van írva, jaj de jó jobb esetben már csak 5 perc , de mivel. Már 41 kmt megcsináltam király vagyok lehet lesz ez 10 is. De meglesz.!!!

Nem ez már nem megy egyszerűen nem megállok. Az olimpián is feladta az angol világbajnoknő és ő 36 km-nél adta fel. Nem bírta tovább. Én sem bírom tovább. Ő még edzett is rá hol vagyok én hozzá…

Ez az egyik gondolata aztán de emlékszem arra a brazil férfi maratoni futóra, akire rárontott egy örült és megcsinálta!!! Elvesztette így az aranyat, de akkor is befutott!!!

Egész életébe azért hajtott edzett, hogy megnyerje az olimpiát és pont úgy, mint annak idején még időszámításuk előtt 496-ban elfutott Maratonból Athénbe és akkor jön ez a senki hülye paraszt és elvette az álmát.

De nem adta fel megcsinálta!!!

Én is megcsinálom ha mást nem begyaloglok, de hát az meg hogy néz k? Móni is itt fut velem, vagy sétál már??? Nem fut akkor én is szaladok még egy ici-picit. Mindenki tapsol, üvölt és bíztat már csak 1000 lépés lehet nem is már kevesebb már csak 500 biztosan nem lehet több és kezdődik a számlálás 1,2,3  …..

Látom a célt!!! Úristen látom itt van egy karnyújtásnyira! Húzzunk bele és elkezd Z is egyre energikusabban futni, szalad mintha nem tett volna a már meg 41 km-t.

Szinte repül….

És most beér…

Megcsináltam, megcsináltam!!!!!

Egy mosoly már csak ennyire van ereje.

Leül  egy nagy fa állá és csak ül és liheg alig kap levegőt. Büszke magára mert megcsinálta és büszke Rá mindenki mert megcsinálta. Büszkék rá, de akkor is azok lettek volna ha megáll és feladja. Mert ők mindig szeretik és szeretni is fogják bármi is történik a világon!

Ahogy fekszik a fa alatt két gondolat fut át rajta. Ez iszonyat fárasztó, de annyira nem is. Jövőre nekivágok a mégegyszer. Ezt is tök jól bírtam és 5 óra alatt megvolt. Hol gondolt már a holtpontokra, arra, hogy hányszor fel akarta adni. Ezek a butácska gondolatok már  eszébe sem jutnak. Csak az hogy megcsinálta leküzdötte önmagát!

A távnak sokan nekivágtak és sokan is befejezték, de volt aki feladta. Talán mert nem volt eléggé felkészülve. Nem ment el a kedvük. Jövőre ugyanitt búcsúzkodnak. Nekivágnak újból míg nem tudják megcsinálni.

Akik megcsinálták pedig azért vágnak újból neki, hogy most majd javítok az időmön.

Ők igazi hősök a szemünkbe, mert küzdenek magukkal az elemekkel. Mikor szembe fúj a szél a 38 km-nél és még ez is, még véletlenül sem hátszél nana hogy szembeszél….

Nem elég hogy órák óta futnak. Rengetegen sohasem vállalkoznának rá mert félnek a kudarctól, de ők nekivágtak és megpróbálták még ha volt is olyan akinek nem sikerült.

Nagyon nehéz beismerni, hogy fel kell adnod hogy nem vagy képes rá. De megmérették magukat. Talán jövőre….