Süni karácsonya

A mesénk egy Kicsi Süniről fog szólni, aki egy csodás erdőben éldegélt társaival a többi állatkával.

Süniék egy kedves kis erdőben laktak, csodás volt itt az élet. Tavasszal kizöldültek a rétek, lombkorona borította a fákat, és megérkeztek a madarak is, akik énekükkel elvarázsolták az erdő lakóit. Nyáron a réteket virágok borították, finom illatukkal csábították a zümmögő a méhecskéket. Sok kicsi Süni élt itt.  Az állatkák nagyon vidámak voltak, mert mindenük megvolt.

Egyik nap az állatok összegyűltek, hogy megvitassák, hogy ki mit fog beszerezni a hosszú télre és persze elkezdek készülődni Karácsonyra, amely a kedvenc ünnepük.

Süninek leveleket kellett gyűjtenie, és egy csodás alma megszerzését bízták rá.

Az állatkák már lázasan készülődtek, amikor egy kislányt találtak az erdő közepén. Az állatok összegyűltek, körülvették a kislányt és csak nézték. Szegényke nagyon elkeseredettnek tűnt.

Az állatok megvárták míg a kislány felébredt. A kislánynak kisírtak voltak a szemei és nagyon rémült, amikor meglátta a kisállatokat. Kicsit megijedt tőlük. A kislány azonban valahogy megértette az állatokat, amikor róla tanakodtak. Az állatok nagyon meglepődtek, de örültek neki, hogy a kislány érti őket.

Megkérdezték tőle, hogy hogy kerül ide ilyen messzire a várostól. A kislány elmesélte, hogy elszökött otthonról, mert nem volt semmije, amit a szüleinek és a testvéreinek adhatott volna és nagyon szégyellte magát ezért. Annyira szerette volna megajándékozni őket, de nem sikerült neki, ezért világgá ment. Már megbánta amit tett, de nem talál vissza a város forgatagába.

Az állatkák mind beszélgettek vele, Süni pedig messziről figyelte a lánykát, mert félt közelebb menni és beszédbe elegyedni vele. A kislány viszont észrevette Sünit és odament hozzá, hogy Ő miért van ilyen távol. Süni behúzódott a kicsi tüskéi alá és onnét figyelte a kislányt. A kislány pedig megpróbálta megsimogatni, de sajnos nagyon megszúrták Süni tüskéi, de nem riadt ám meg. Süni viszont igen, hogy megsebzi a kislányt, inkább fogta magát és gyorsan el akart iszkolni, amikor a kislány elé állt.

Süni itt van egy csomó falevél várj egy picit! Megfogta a leveleket és Süni tüskéire tette, rátett elég sokat, és mikor így megsimogatta Sünit nem szúrtak a tüskék. Süni nagyon megörült ám ennek, hogy valaki őt is megsimogatja és milyen csodás érzés is ez.

Az állatok közben tanakodtak és törték az agyukat, hogy most mi is legyen. A kislány nagyon különleges volt, segíteni akartak neki. Egyszer csak a Bölcsbagoly kitalált valamit: mit szólnátok, ha azokból amiket gyűjtöttünk a mi karácsonyunkra készítenénk valamit a kislánynak? Az állatok nagyon örültek az ötletnek és lázasan elkezdtek készülődni, persze úgy, hogy a kislány ne tudjon róla. Mindig egy-két állatka volt a Kislánnyal, míg a többiek készülődtek.

A madarak odahúzták a legszebb faleveleket, a mókusok a gesztenyéket és a mogyorókat hordák, az Őzikék a kislánnyal játszadoztak, mindenki szorgoskodott. Aztán a falevelekből a madarak és a pókok egy terítőt szőttek az anyukának, a mókusok a gesztenyékből játékot készítettek a kislány testvéreinek, a Macik málnából és mézből készítettek finomságot az apukának.

Süni is segített ám sokat, hiszen a faleveleket Ő válogatta össze és még gombákat is keresett, ami a gesztenye bábuk kalapja lett.

Az állatkák elkészültek a sok-sok ajándékkal és odahívták a kislányt, hogy visszakísérjék a városba.

Nagyon megszerették, mert a kislány annyira szeretni való volt, kedves és aranyos. Mindenkinek adott valamit. A mókusoknak mogyorót talált, az Őzikéknek szénát hozott egy közeli tanyáról, a medvéknek elkészítette a vackát, ahol téli álmukat alusszák, a madaraknak fészket rakott biztonságos helyre.

Az állatkák körül állták és odahozták a meglepetéseket. A kislány annyira örült, hogy szóhoz sem jutott, csak megölelte az állatokat még Sünit is, aki egy levélbe burkólozott be.

Aztán elindultak a város felé. A Kislány megígérte az állatoknak, hogy minden évben visszatér majd hozzájuk. Az állatok nagyon örültek neki, mert a szívükhöz nőtt a kislány. Süni volt csak nagyon szomorú, mert Ő is akart adni valamit a kislánynak, mert olyan rendes volt hozzá. Ekkor eszébe jutott, hogy van egy csodás piros almája, gyorsan beszaladt az odújába és a tüskéire szúrta a piros almát és rohant a kislányhoz…

Még sikerült utolérnie az állatokat és a kislányt a Kislány háza előtt. A kislány minden állattól elköszönt, megköszönte addigra az ajándékot és akkor észrevette Sünit, aki rohant, ahogy csak tudott.

Kislány felemelte és megkérdezte, hogy miért rohant ennyire. A Süni odaadta a csodás mosolygós almát ajándékba. 
A kislány borzasztóan boldog volt és azt mondta Süninek: kedves Süni, Te olyan aranyos állatka vagy, a szíved mélyén rengeteg szeretett van, csak ne bújj a tüskéid mögé! Engedd, hogy a többi állat is megismerjen úgy, ahogy én és engedd, hogy szeressenek. Mert én nagyon szeretlek!

Süni nagyon boldog volt és megfogadta a kislány tanácsát, előbújt a tüskék közöl.

A karácsony eljött az állatkák pedig eljöttek az erdőből és titokban meglesték, ahogy a kislány nagy boldogan megajándékozza szereteit az állatok ajándékaival.

Mindannyian örültek, hogy mekkora örömet tudtak szerezni a Kislánynak. Ez lett az egyik legszebb karácsonyuk, amelyre olyan jó volt mindig visszagondolniuk.

A kislány azóta is mindig meglátogatja az erdőben élő barátait és Sünivel mindig hosszasan beszélget és megsimogatja, amit Süni annyira szeret.


Boldog Karácsonyt Kedves Olvasó! 

A Télapó zöld kanala

Messze északon a hófedte síkságon egy kis katlanban éltek a  lelkes kis manók.

Volt köztük játékkészítőManó, ajéndékszállítóManó, és LevélolvasóManó, akiknek nagyon fontos a hivatása, mivel Ők a Télapó segédjei. Minden levél, amit a lelkes gyerekek írnak, LevélolvasóManóhoz jutott el és Ő dönthette el, hogy a lurkó jó volt-e vagy nem, és hogy Télapó meglepi-e reggelre valami aprósággal vagy sem.

A lelkes Manók egész évben szorgosan készülődnek, készítik az ajándékokat és figyelik természetesen a gyerekeket, hogy hogy viselkednek.

Ebben az évben LevélolvasóManó ismét lelkesen figyelte az üveg gömbjén keresztül a gyerekeket. Ahogy a gömbjét nézegette észrevett egy-két kis fiúcskát. 

Az egyik kisfiúcska nagyon szomorú volt, elhagyta a nagy varázs zöld kanalát! Mindenütt kereste, de nem találta. Annál jobb varázskanál pedig nincs is. Lehet vele enni, rágcsálni a végét, aludni, alagutat ásni a virágoknál... 

LevélolvasóManónak nagyon kíváncsi volt erre a különleges fiúcskára, egész évben figyelte, ahogy a Mikulás-napja közeledett nagyon kíváncsi volt, hogy vajon a kifigyeltje ír-e majd levelet, de rájött, hogy még nem tud írni a zöld kanala meg nincs meg hogy is írhatna, mert a kanál tudna írni, hisz varázsereje is van. Ez a kanál mindent tud.

LevélolvasóManó az egyik reggel bement Télapóhoz, hogy elmesélje neki mit is látott, és hogy kaphatna-e valami meglepit a kifigyeltje.

Télapó megkérte, hogy meséljen neki erről a kis legényről, és a manónk elkezdte.

Ez a kisfiú messze földön élt egy csodás kis medencében, ami hasonlít ám a mi kis katlanunkra, csak ott jóval melegebb az idő. Picurka nagyon okos és izgága fiatalember, aki rohangál egyik helyre a másikra, felmászik mindenhová, mindent lepakol, kipakol, felfedezi a világot.  Annyira keresi a kanálkáját. Oh és már beszélni is elkezdett a kutyusokat nagyon szereti és van még egy kedvenc szava "Goooooooo", de hogy ez mi még nem jöttünk rá.

Kedves Télapó lepjük meg valamivel.

Télapó elgondolkozott azon, amit lelkes tanácsadója mondott. Ő is fogta a gömbjét és megfigyelte, majd jóváhagyta Manója kérését.

A manók is tudtak róla, hiszen sokan figyelték ezt a kis tüneményt.Sokat nevettek rajta, vidámságot vitt a napjaikba. Nagyon kedves meglepetéssel készültek neki:

Egy csudaszép zöld kanalat készítettek neki! Ami magától előkerül ha épp kis gazdája elszórja valahová vagy esetleg elásná.

A manók kitaláltak ám neki még valamit, egy gömböt, amibe Télapó-falva látszik, ahol mindig esik a hó és ugyanakkor valami megfoghatatlan varázslatos állandóan változó jelenetek láthatók. Segítségével a kisember mindig emlékezni fog rá, hogy a Télapó létezik és minden évben eljön egy este valami szépséges ajándékkal.

Amint elkészült a Télapó útnak indult az éjszakába, hogy minden gyereknek eljuttassa a meglepetését - köztük volt  Zéti baba is….

Az Űregér és a zöldtea

A hatalmas űrben a tejúton száguldozott Űregér barátunk, amikor az űrhajójának ablakára valami feltapadt.

Mi ez? nézegette az egérke. Hogy kerül ide? Ilyen szemetet még nem láttam, ez valami hasznos dolog lehet.

Gyorsan belebújt a szkafanderjébe és kiszállt az űrhajóból megnézni mi lehet az.

Ahogy bevitte, egy érdekes képet vett észre egy papíron. Egy újság Jé! Kiáltott fel! De rég nem olvastam már! Mostanában az emberek helyesen nagyon vigyáznak a fákra! Nem szemetelik el a papírt, hanem újból felhasználják. 

Az újságban akár hiszitek, akár nem egy zöld egér volt! Fülig ért a szája! Más se kellett Űregérkének, azonnal rekordsebességre kapcsolta az űrhajót és már száguldott is barátjáért Miciért a Jupiterre!

Hipp-hopp odaért még a fénynél is gyorsabban. A galaxisban minden olyan gyorsan történik. Ezért is lehetnek ily hatalmas távolságok a bolygók között.

Micit nagyon meglepte főhősünk ötlete, de beleegyezett. Na jó menjünk, keressük meg a csodaszert, amitől mi is zöldek lehetünk. Elég már ebből a szürkeségből! Legyünk zöldek! Ilyen egeret még nem láttak itt az biztos!

Bepattantak hát az űrhajóba mind a ketten, csakhogy most meg hová megyünk kérdezte Mici?

Melyik bolygón lehet a csodaszer? Nem tudom - mondta Űregér talán próbáljuk ki a Plútót!

- A Plútót? Az egy kutya nem? 

- Jaj Mici! Ne csináld már! Mindig összekavarod ezt a bolygót egy kutyával!

Mici erre egy vicces mosollyal válaszolt Egérkének: 

- Jaj már jobban tudom, hogy hol van, mint Te!

Pontosan tudom, ez a legkisebb! A Neptunuszon túl! De az olyan picike, ott biztosan nincs ilyen.

- De akkor hová menjünk? Menjünk inkább aaaaaaa Vénuszra!

Amint odaértek bizony semmi izgit nem találtak. Indultak is tovább a Szaturnuszra! De biza ott sem volt se zöldség, se sajt! Tovább indultak hát!

A következő úti céljuk a Mars lett! Hűha nézd itt minden vörös! Gyere szaladjunk, mondta izgatottan Űregér! Amint kiléptek Űregér elesett és el sem hiszitek Mici kinevette! Miért nevetsz Mici ez csöppet sem vicces!

Nézz magadra barátom! Oh, tényleg csupa zöld lettem! Sikerült Mici, Sikerült! Űregér! Dehát nem is vagy zöld, olyan vörös vagy, hogy csak na! 

Tényleg? Valóban! - csalódottan ballagott vissza az űrhajó felé a kis, most már vörös egérke.

Mici megvigasztalta. Ne búslakodj! Megtaláljuk a zöld csodaszert, de vörösen is nagyon színes vagy ám! Gyere először mosakodjunk meg. Menjünk el a  Földre ott rengeteg víz van még!

Irány a Föld! -hangzott az utasítás

Az egérkék egyből egy szép tó partjára szálltak le. Jártak már itt máskor is! A tó vize langyos volt, tetején tavirózsák úszkáltak! Gyorsan bele is ugrottak és lemosták a Mars vörös porát magukról.

Miközben szárítkoztak a napon Űregér valami érdekes dolgot vett észre. 

Mici! Azt nézd! Azt a zöld egeret láttam az újságban! Gyorsan felpattant és már rohant is! Mici utána!

Na de most hová is megyünk Űregér? Itt van ezt nézd! Ez az! Megtaláltuk! 

Amint megtalálták a zöld egeret kértek is egyet! Forró vízbe raktak egy kis csomagot! Azt mondták nekik, hogy ez tea, zöldtea és csak az egér zöld a tasakon! Forrón kell meginni, mert úgy a legjobb! 

Főhősünk gyorsan meg is itta! Aztán csak várta, hogy mi történik, hogy lesz ettől zöld. Mici is elkortyolgatta...aztán vártak egy pár percet! Beálltak egy tükörbe és azt látták, hogy nem lettek zöldek csak rózsaszínek! Azta a kutyafáját, hogy nem lettünk zöldek?

Mici pedig csak nevetett és nevetett, alig tudott megszólalni..
Aztán ennyi mondott Űregérnek:

Drága Barátom! Ilyen színes egeret én még életemben nem láttam! Egy nap alatt voltál szürke, vörös, vizes, és rózsaszín! Lehet zöldek nem lettünk, de így is sok-sok színt vittünk ma az életünkbe!

Erre Űregér is elnevette magát! Csak álltak és hahótáztak jó ideig.  El is vittek egy doboz zöldteát magukkal az Uránuszra, hogy mindenkinek megmutathassák a színváltós egeret!

Rose és az Ő kapitánya

A mai mesénk nem másról szól, mint egy kis hajóról, akit elhagytak.

A történet ott kezdődött, hogy a kishajót gondosan felépítették szívvel- lélekkel, hogy tökéletes hajócska legyen. Egy tóra, a Balatonra tervezte tulajdonosa, aki saját maga gyalulta, festette a kishajót. Amikor készen lett el is nevezte Rosenak! Csodás név gondolta, ettől majd megijednek a szelek és nem bántják, viszont vidámsága megragadja majd a hattyúkat és közel úsznak majd hozzá. Jól lehet majd etetni róla őket kenyérrel.

Rose nagyon örült a gazdája nagyon profi vitorlás volt! Tudta, hogy az Õ kezei közt biztonságban lesz.

Úgy tesz mindent ahogyan kell. Felhúzza a vitorláit ha kell, és leereszti a nagy viharban. Mindig ott van vele.

Egy nap azonban a hajócska tulajdonosa nagyon szomorúan lépett a fedélzetre a hajó egyből megérezte, hogy valami baj van.... Mi lehet?- kérdezte magában. Megpróbálta ringatásával megnyugtatni a kapitányt, de nem sikerült. Kihajóztak a kikötõbõl kellemes idő volt, kicsit fújt  a szél felhúzta a vitorlát és csak haladtak egyenest Tihany felé. A tó közepén a kapitány megállt, beugrott a vízbe úszni egyet. Ettől kicsit jobban lett, de nem lett jobb kedve. Tihany közelében egyszer csak egy hangot hallott. Nem tudta ki beszél, azt hitte  tihanyi Ekhó az, amiről hallott már más hajósoktól, pedig nem az volt, hanem a kishajó. 

Elárulok egy titkot.A tihanyi ekhó nem létezik tulajdonképpen! Ilyenkor mikor  a hajók közel érnek a hajók tudnak beszélni a kapitányokkal és szegények nem is sejtik kivel beszélnek.

Most Rose használta ezt ki. Megkérdezte, hogy miért ilyen szomorú?

A kapitány pedig nem tudott mit tenni elmesélte, hogy el kell mennie innét hosszú ideig nem fognak találkozni, mert elhagyja a Balatont. Most az óceánt próbálja ki. Hiányozni fog neki a kis hajója, de nem viheti magával, mert félti nagyon! Nem tengerre tervezte, nem teheti ki a több méter magas hullámoknak! A hatalmas viharoknak.

A hajó hallva ezeket a szavakat szintén nagyon elszomorodott még a vitorláit is leeresztette....

Úgy döntött nem engedi felhúzni, mert akkor bizony partot érnek és nem látja többé a kedves kapitányt.

Utána órákig ültek a hajón ringatóztak a csendben. A szél sem fújt és a Nap sem sütött már!

Leszállt az est!

A hajó tudta, hogy ez az utolsó éjszakájuk, mert reggel kikötnek és a kapitány elmegy, itthaggya!

Szegény Rose nem tudta mit tegyen! Hogy tudná elmondani a kapitánynak, hogy mennyire szereti, hogy mennyire fog neki hiányozni és mennyire fontos neki, hogy együtt tölthettek egy kis időt még csak õk ketten!

Sajnos nem tudott már beszélni a varázslat is elillant. Élvezte hát az utolsó közös pillanatokat.

Lassan elkezdett hajnalodni, felkel a horizonton a Nap és sugaraival felébresztette a kapitányt. Aki félt új életétől, de tudta, hogy el kell mennie! Vár rá még sok-sok kaland. Megígérte, hogy mindig felveszi majd a mentõmellényét, és ha baj van küzd majd az árral! Nem engedi, hogy elsodorják!

A kishajó olyan lassan csorgott a kikötőbe, õ is félt az elválástól hisz itthagyák! És mi lesz vele a kapitánya nélkül, aki ha kell kihajózik vele! Szárnyalnak együtt a kieresztett vitorla mellett!

A parton elbúcsúztak a maguk módján. A kapitány nem nézett vissza! Megsimogatta egyszer Roset és elhagyta a kikötőt.....

A hajónak meghasadt a szíve, hogy így ittmaradt, de nem tudott mit tenni.Várnia kellett... Azt hogy meddig azt pedig csak a tengerek istene tudja, hisz rá bízta Rose a délceg kapitányt, hogy sodorja vissza hozzá minél előbb!!!!

Vajon visszatér? vajon kihajózik még a kishajó? Vajon boldog a kapitány az új óceánjáró hajóján? Ezek a kérdések foglalkoztatták a kicsinyke hajót.

Bár Rose nagyon szomorú volt, de a kikötőben a szomszéd hajócskák, - akiknek elmesélte, hogy a szeretett kapitánya nagyobb vizekre evezett és talán hosszú évekig nem is tér vissza hozzá -, próbálták megvigasztalni. Minden este, mikor már lement a nap, próbálták kicsalni a Balatonra egy kis fogócskára, de Rosenak semmi kedve nem volt hozzá. Hiába mondták neki, hogy jót fog tenni, és legalább egy órácskára elfelejtheti a kapitányát, de a kishajó mindig csak azt hajtogatta, hogy neki már nincs kedve semmihez. Ő már csak a kikötőben fogja tengetni az életét, odakötözve a mólóhoz. A szomszéd hajócskák békén hagyták őt, és elmentek fogócskázni. De arra nagyon vigyáztak, hogy csak olyan messzire menjenek, hogy Rose lássa és hallja őket. Hátha meggondolja magát. Teltek a hetek, és minden este megismétlődött ugyan az. A szomszédok hívták a kishajót, ő nemet mondott, majd a hajók kimentek a móló mellé fogócskázni. De a  vitorlások megbeszélték, hogy minden este szándékosan hangosabban fognak hahotázni, hátha honvágya lesz a kishajónak, és végre hajlandó kimozdulni a kikötőből.

Egyik őszi este, mikor a szél pont ideális volt egy jó kis fogócskához, a hajók újra kimentek játszani. Rose a mólóról nézte és hallgatta őket, mikor a szélben furcsa hangokat hallott. Először nem hitt a fülének, mert a kapitánya hangját hallotta. „Rose, miért nem mész ki a barátaiddal játszani? Miért búslakodsz itt egyedül? Én nem azért építtettelek, hogy itt rozsdásodj el a kikötőben! Mindig is imádtam, mikor a szelek hasgatták a vitorláidat. A kedvemért ne hagyd, hogy a szú emésszen fel! „ Körbenézett, de sehol nem látta az ismerős arcot. Aztán rájött, hogy ő még nincs itt, de a szelek erejével üzent neki, mert nem szeretné szomorúnak látni imádott hajócskáját. Így gyorsan beindította kis segédmotorkáját, és a vitorlások után úszott a Balaton közepére. A hajók nagyon megörültek, hogy végre újra Roseval játszhatnak, mert valljuk be, a fogócska vele mégis csak jobb, mint nélküle. A vitorlások teljesen napfelkeltéig játszottak, alig vették észre, hogy már hajnalodik, és vissza kell menniük a kikötőbe. Gyorsan beindították a motorjaikat, és visszaúsztak a helyükre a mólóra. 
Onnantól kezdve, minden este együtt mentek fogócskázni. Igaz, Rosenak még néha-néha eszébe jutott a kapitánya, de már megtanulta, hogy hogyan értékelje az élet gyönyöreit, és hogy mindig csak a jót kell néznie, és nem szomorkodnia…..

Az Évszak Tündérek vitája

Egy őszi napon kisgyerekek rohangáltak az erdőben. Élvezték a friss levegőt, a madarak csicsergését, a hulló faleveleket. Ahogy játszottak egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy kis tisztáson valami furcsaságot látnak. Nem hittek a szemüknek! Hiszen ilyet ők még nem láttak. Gyorsan mindannyian elrejtőztek a földön fekvő fatörzs mögé és onnét kukucskáltak.

Akár hiszitek, akár nem a kis tisztáson egy gesztenyefalevélkupac tetején, ahol még melegített a Nap 4 kis tündér tanakodott. A tündérek csodásak voltak. Parányiak, kicsi csillogó szárnyakkal, díszes ruhában.

De kik lehettek ők? A gyerekek csak dörzsölték a szemüket, hogy ez csak káprázat lehet.

A tündérek hatalmas vitába bonyolódtak. Arról vitatkoztak, hogy melyik évszak a legszebb.

A gyerekek jobban megfigyelték a ruhácskáikat. Az egyiküknek tele volt a ruhája tulipánokkal, nárciszokkal, még sapkája is hóvirágból készült. A gyerekek kitalálták, hogy biztosan Ő lehet a TavaszTündér!

A másik tündér ruhácskája csupa hófehér volt, ami csillogott mikor ráesett a fény, úgy ahogyan a hó ha ráesik a napfény. Az egyik kislány fel is kiáltott, oh és ott a TélTündér is!

Kik lehetnék még itt? Az egyik kisfiú egyből rávágta odanézzétek az a NyárTündér! A ruhája telis tele van apró virágokkal, napraforgóból van a kalapja is! 

Az ŐszTündér is itt van ám, a szivárvány minden színében pompázó falevelelek díszítik palástját és makkból van a kalapja.

Most, hogy rájöttek, hogy az évszak tündérek vannak itt  a gyerkőcök csak hallgatták őket, hogy ugyan miről tudnak ők ennyit, ilyen hévvel, ilyen hangosan vitatkozni. 

Nem győztek egymás szavába vágni! Hogy természetesen az én évszakom a legszebb! Kezdte a NyárTündér. Meleg van! Ilyenkor a leghosszabbak a napok! Lehet fürdeni a tavakban, folyókban tengerekben, mert a Nap felmelegíti nekünk. Finomabbnál, finomabb gyümölcsöket érlelek nektek! A nappalok is ilyenkor a leghosszabbak, hogy több időnk legyen a szabadban játszani.

Közbevágott ám egyből TavaszTündér is!

 

Jaj ne már, akkor rekkenő a hőség! Kiég a fű is. Bezzeg tavasszal mikor a természet életre kell... Annál nincs szebb. Új élet kezdődik! Kirügyeznek a fák, virágba borulnak. A tulipánok, nárciszok, orgonák, rózsák, illatukkal betöltik az univerzumot! 

A tél a legszebb ugrott fel a helyéről TélTündér! Hideg van! Hullik a hó! Az egész táj fehérbe öltözik! Lehet  hóembert építeni és szánkózni! Éjjel is világít a hó a sötétben. Mi kellhet még több? Az éjszakák hosszúak, jó nagyokat lehet aludni! 

Jaj ne vitatkozzatok már szólt közbe az ŐszTündér! Egyértelműen az ősz a legizgalmasabb! A fák megajándékoznak minket színpompás falevelekkel. Nincs két egyforma! Ilyenkor lehet csak leszüretelni a szőlőt, a természet még az ölünkbe hullajtja terményeit mielőtt elmúlik. Elköszönnek az álmuk előtt!

A vita csak nem akart abba maradni! Egyfolytában egymás szavába csaptak és hadakoztak.

A gyerkőcök összenéztek és nem értették, hogy most miért is kell ezen ennyit bosszankodni?

Fogták hát hirtelen magukat és odaosontak a Tündérekhez. A Tündérek olyannyira el voltak foglalva magukkal, hogy észre sem vették, hogy a gyerekek már mögöttük vannak. Mikor odaértek a lurkók illedelmesen megszólították őket. - Szép napot, Tündérek! Ti valóban az évszak Tündérek vagytok?
- A Tündérek borzasztóan meglepődtek... Mert ugye őket nem lehet látni, nem lehetett volna, hogy észrevegyék őket. Gyorsan el is szégyellték magukat. De ha már így alakult, gondolták beszélgetnek egy picit a lurkókkal.

A gyerekek nagy örömmel fogadták őket és nagyon örültek.

Jól elbeszélgettek, bemutatkoztak, amikor TélTündérnek eszébe jutott, az a nagyszerű ötlet, hogy tegyenek igazságot a gyerekek, melyik hónap is a kedvencük, melyik is a legszebb.

A tündérek helyeseltek a gyerekek pedig elkezdtek nevetni. Miért nevettek kérdezték a tündérek?

Jaj kedves Tündérek! - hát Ti nem is tudjátok? Mi az összes évszakot egyformán szeretjük! Mindegyik csodás ajándékokat tartogat nekünk és ami a legfontosabb, ha egy évszak kimaradna nem követné a következő. Miért? Ugyan már nyugodtan kimaradhatna a tél - erősködött a NyárTündér! 

Az egyik kislány pedig elkezdte magyarázni, hogy ha tavasszal a növények nem kelnének ki akkor nem is tudnának megérni nyáron!  Savanyú lenne a szőlő, sohasem lenne piros a paradicsom és nem tudnánk finom görögdinnyét sem enni! Ha az ősz nem öltöztetné fel a fákat különböző színekben nem tudnánk faleveleket gyűjteni, mert nincs két egyforma ám, és a szőlőt is ilyenkor lehet leszüretelni. A tél pedig a pihenés időszaka. Alszanak a növények és a macik. Minden évszakra szükségünk van nekünk embereknek! 

A tündérek összenéztek és csendben hallgatták az okos gyerekeket, mert annyi bölcsességet mondtak nekik, amire eddig ők sohasem gondoltak.

Nagyon megörültek annak, hogy mindegyiküket ugyanannyira szeretik, ugyanolyan fontosak. Az élet körforgásában mindannyiukra szükségük van az embereknek! Egyik évszak nélkül nem lenne teljes az élet és nem következne a másik. Így követi egymást sorban a tavasz, a nyár, az ősz és a tél.

Hurrá tapsolták meg őket a gyerekekek! Megegyeztek végre és ők segítettek a Tündéreknek!

Ki hitte volna....