A snowboardozó Jegesmackó

Ausztria hegyei között egy kis katlanban, az örök hó birodalmában éldegélt a Mi Kis Jegesmackónk.

Ez a katlan el volt zárva a külvilágtól. Csak nagyon kevesen tudtak létezéséről és nagyon keveseknek adatott meg, hogy egy-két napot ott töltsenek a csodás hó birodalmában.

Jegesmackó barátunk  itt élte napjait és élvezte a hóesést, amiben bőven volt része ám. Itt egész télen és még tavasszal is szakadt a hó.

A hegy pompás volt, fenyőfái az égig értek, fehér színbe öltöztek, csend volt és nyugalom. Jegesmackó meghívta egy hétvégére a barátait, hogy látogassák meg és pihenjenek egy kicsikét e csodás völgyben.

Jegesmackó nagy meglepetésére a barátok között ott volt egy régi nagyon jó barátja is, akitől úgy elsodorta az élet, Bocsi- a jegesmackólány.  Kicsit félve pillantott Rá, mikor észrevette. Sőt rá sem mert nézni, de ahogy a többi medvével el kezdett beszélgetni, lopva csak, csak odapillantott és megállapította, hogy Bocsi jobban néz ki, mint valaha és milyen csodás macilány is Ő, hogy milyen szépen tud mosolyogni.

Jegesmackó elmesélte barátainak, hogy feltalált egy új klassz dolgot. Egyik nap, amikor  a hegyen sétálgatott véletlenül rálépett egy deszkára. Nagy meglepetésére a deszkával elkezdett a hegyről lecsúszni és tudta irányítani a lábacskáival a deszkát, ami bizony arra ment, amerre Jegesmackó akarta. Nagyon megtetszett neki ez a dolog, fogta magát,  kiválasztott egy csodás deszkát, amit kicsit átalakítgatott, ez lett az Ő deszkája! Ezzel járta aztán a hegyet a hátára csatolta,  mikor pedig a hegy csúcsán volt csak ráállt és lesiklott a lankás, buckás lejtőkön. Néha azért kemény fejtörést okozott neki, hogy hogy is vegye be a kanyarokat. Bizony egyszer-kétszer nagyokat esett, mert a fránya buckákat már nem tudta kikerülni. Sokáig mesélt új találmányáról, így hát már mindenki kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja.

A másnap reggelt mindenki nagy izgalommal várta az új találmány kipróbálását. A Jegesmackó banda aztán elindult fel a hegyre. A hegyen elkezdték a deszkázást. Mindenkinek nagyon tetszett, Jegesmackó mindenkit tanítgatott egy kicsit, de Bocsinál kicsit tovább időzött. A csapat rengeteget eset a friss hóba, jókat nevettek egymáson. Meg persze azon, hogy nekik a deszka az istennek sem arra megy amerre kellene. Rengetegszer csúsztak ki a pályáról, mentek neki egy fának. Még szerencse, hogy a hegyről nem tudtak leszáguldani. Jegesmackó egy lankás kis lejtőre vitte a sok macit gyakorolni.

Délben, amikor már elfáradt a banda megpihentek a hegytetőn, ettek finom halacskát, ittak finom teát. Élvezték a napsütést, mert végül csak kisütött a Nap is egy kis időre. Pont a pihenőre. Miután erőt gyűjtöttek újból kezdték a tanulást. Nem adták fel, mert reggel nem sikerült nekik. Ezek a mackók nagyon kitartóak ám! Hiába estek százszor is délután újból felcsatolták a deszkát, és folytatódott a nevetés.  A nap végére mindenkinek nagyon jól ment a csúszkálás. Büszkék voltak magukra, hogy végül csak sikerült! A nap végére mindenki le tudott csúszni az új találmánnyal.

Este fáradtan tértek vissza a vackukba, ahol meleg tűz lobogott és átmelegítette az átfagyott végtagjaikat. Mindenki átfázott, hiszen szakadt a hó és fújt a szél délután. Este még kicsit beszélgettek, hogy hogyan fognak holnap majd deszkázni, melyik dombra is mehetnek fel Jegesmackó segítségével persze. Mit hogy csináljanak, hogy ne pottyanjanak annyit. Utána pedig mindenki mély álomba zuhant egy másodperc alatt.

A Jegesmacik pirkadatkor elindultak ismét a hegyre, hogy minél többet gyakorolhassanak. Nagyon élvezték a csúszkálást! Egészen jól belejöttek.  Bocsi is egész klasszul belejött a deszkázásba. Délután már egy nagyon meredek lejtőn is lejöttek. Nagyon megörültek ennek és elhatározták a többi mackóval, hogy ha Jegesmackó nem bánja gyakrabban eljönnének meglátogatni és persze deszkázni egy jót!

Jegecmackó nagyon örült ennek a hírnek, mert így nem lesz egyedül a hegyen. A macik feldobják a napjait míg itt lesznek. Nagy munkába fogott hát, mindenkinek készített egy csodás deszkát, de Bocsié lett a legszebb valamiért.

A következő találkozásukkor már mindenki a saját deszkájával száguldozott hegyen. A hegy nevetéstől volt hangos. Jegesmackó és a többi maci is nagyon boldog volt, hogy együtt lehetnek és mókázhatnak!

Nincs jobb, mint a barátokkal együtt mókázni, nevetgélni!

Az Álom Manók

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl éldegélt két kis fiú!

Mindketten gyönyörűek, nagyon okos, eleven lurkók! Mindenki a csodájukra járt! A fiúk az anyukájukkal és apukájukkal éldegéltek egy nagyon szép erdőkkel körül vett városkában.

A gyerkőcök egész nap csak játszanának, rohangálnának kint a kertben. Felfedezik az összes virágot, fát, bokrot, fűszálat, madarat, bogarat, gilisztát! A virágok szirmait szigorúan egyenként tépik le és szagolgatják, hogy van-e illata. És minő meglepő felfedezés, hogy a 100 sziromnak sincs illata...

Ez a két kis picurka sohasem akar aludni, attól tartanak, hogy bizony míg ők alszanak lemaradnak valamiről.

Ilyenkor az anyukájuk és az apukájuk segítségül hívja az Álom manókat!

Az Álom manók Álomországban élnek, de hogy hol is van ez a különleges ország? Bizony senki sem tudja...

A lakói az Álom manók. Pici aprócska kis lények, kicsi csillogó szárnyakkal, ezzel repülnek a nagyvilágban, ahol álmos babócák várják már őket. Vannak fiú és lány manócskák is. Mindegyik manónak van egy pici kosara és lapátja. Hogy miért?

Azért mert, amikor az anyukák szólnak az Álom manóknak gyorsan elrepülnek megkeresni az álmos kis babákat, és álomport visznek magukkal! Az Álom manók olyan picikék, hogy ha gyerekek ajtaja, ablaka zárva van még a kulcslyukon is beférnek. Átrepülnek és megkeresik a babák kiságyát. Ezért is kell minden kisgyereknek a saját ágyába aludni, mert ha mondjuk az anyukájuk ágyában alszanak nem találják meg Őket. Szegény Álom manók szomorúak lesznek akkor, hogy hiába siettek ennyire.

Amint odarepülnek a kiságyakhoz nagy munkába kezdenek. Köszönnek a kis lurkóknak, majd elkezdik az álomport a gyerekek szemhéjára lapátolni. Addig-addig lapátolják, míg a gyerekek szemhéja egyre-egyre nehezebb lesz, míg végül be nem csukódik.

Vannak gyerekek akikhez nem is elég egy Álom manónak jönni, mert kiürül a kosárkája, ilyenkor szól a többi Álom manónak, hogy siessenek, mert még kellene egy kis álompor. Amíg a többiek oda nem érnek, addig szebbnél-szebb altatódalokat dúdolnak a kisbabócák fülébe.

Az Álompor nem csak álompor ám amitől a gyerekek elalszanak, hanem varázspor is!

Varázserejétől a gyereknek mindig csodásan szép álmaik lesznek. A babák ilyenkor az álmodják, hogy egész éjszaka játszanak a kedvenc játékaikkal, felfedezik amit eddig nem tudtak, velük van az anyukájuk, az apukájuk, a testvérük, mindenki akit, és amit szeretnek.

Így nem maradnak le semmiről, reggel ráadásul kipihentek lesznek és kezdődhet a móka elölről!

Azt pedig, hogy Álom manók jártak a kicsiknél onnét tudják az anyukák, apukák, hogy reggel mikor az Ő kis tündérkéjük átballag a szobájukba egy hatalmas mosollyal köszöntik őket!

Szép álmokat Kis Tündérkéim!

Máténak

Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl éldegélt egy csodás pár. Egy szép leányka és egy nagyon helyes fiatalember. Ahogy ez lenni szokott Ámor nyila jól célzott és örülten szerelmesek lettek egymásba. Olyannyira, hogy gondolkozás nélkül hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak.

Mivel nagyon szerették egymást arra gondoltak, hogy ebből a rengeteg szeretetből ideje adni valakinek, és természetesen a legjobb erre Én vagyok! Jaj de jó, hogy rám gondoltatok.

Vannak emberek, akik kutyát meg macskát vesznek, vagy csak tartogatják maguknak, de Ti bátran fogtátok magatokat és egy édes kicsi babának akarjátok ezt a csodát átadni.

Én vagyok a legszerencsésebb a világon, hogy hozzátok kerültem!

Fent nagy volt ám a tülekedés. Az ilyen szülők igen ritkák. Szóval fent a mennyben, a babák sorban állnak és Én voltam a legfürgébb, amikor közhírré tették az angyalkák, hogy szeretnétek egy babócát. Nincs is ennél jobb hír, már régóta figyeltelek benneteket és alig vártam erre a bejelentésre. Senki máshoz nem akartam kerülni. Már évek óta figyellek benneteket, hogy hogy ismerkedtetek meg, hogy milyen mókásak vagytok együtt. Hogy milyen romantikus lélek is Apa és mennyire szereti Anyát. Persze ami még ennél is fontosabb egy fiúnak, (mert bizony fiúcska vagyok, remélem nem lesz nagy gond és nem egy kislányt vártok) azért azt sem hagytam figyelmen kívül, hogy Anya istenien néz ki, főz, süt! Hogy honnét is tudtam? Hát mindenki dicsérte a főztjét. A barátainak sokat főzőcskézett és mindenki megnyalta mind a 10 ujját a finomságok után.  Apának klassz autói is vannak a leendő szobámba. Azokkal Én nagyon szeretnék már játszani, habár az még kicsit odébb lesz, de olyan jó lesz majd tologatni, földhöz vágni, dobolni velük.

A többi baba már napok óta ódákat zeng arról milyen szép lesz a szobám. Mindegyikük ilyenre vágyik ha tudnák, hogy az bizony az ÉN szobám lesz... A fal tele van vicces, színes rajzokkal Anya festette nekem oda, hogy ne unatkozzak míg Ő valami mással foglalatoskodik majd.

Szép pár vagytok együtt és olyan jól kiegészítitek egymást.

Az angyalkák most mondják be, hogy a  gólyák már sorakoznak. Jaj vajon Ti is a listán lesztek? Oh igen már hallom a Menyhárt házaspár babócája azonnal jöjjön, mert indul a járat. Jaj rohannom kell! Nekem kell először odaérnem habár már elküldtem a többi babát, hogy ne is álmodjanak rólatok mert Ti az én szüleim lesztek és kész. Irány, futás! Éljen Én vagyok az első a sorban. Jöhet a kis gólyám.

Oh már itt is vagyokJ Többször ellenőriztem a gólyát, hogy hozzátok tart e, így most már nyugodtan pottyanok a kis zsákjába. Minden babának köszöntem már, hogy én bizony megyek és sok sikert kívántam nekik, hogy ők is jó szülőkhöz kerüljenek.

Jaj már nagyon izgatott vagyok alig várom, hogy odaérjen a gólyám. Meg is mondtam neki, hogy siessen egy picurkát. Szerencsére tudott is egy rövidebb útvonalat.

Hurrá! Már csak pár perc és veletek leszek!

Az oroszlán és barátai

Főhösünk az állatok királya, pontosabban királynője Napsugár, aki a távoli Afrika szavannáit járja nap, mint nap társaival. Napsugárnak nagyon sok barátja van Gréti, aki a vidámságért felelős, Judy aki egyfolytában a nagy szerelemről áradozik, és Heléna, aki fenséges, de nagyon komollyá is vált az idők során, mivel Ő a herceg kisasszony az oroszlánok között, és ott van a testvére is, aki mindig mellette alszik, és mellette van. Nagyon hasonlítanak ám egymásra, mindkettőjüknek kecses alakja van, csodás bundájuk. Napsugárnak, olyan akár a Nap ezért is nevezték így el a szülei, testvérének kicsit sötétebb, ezért őt Zsemlének hívják. Kicsi koruk óta együtt fedezik fel a szavanna titkait. Minden nap elindulnak társaikkal és megfigyelik a zebrákat, gazellákat, jókat sétálnak, az akáciák árnyékában jót pihennek. Nagyon játékosak sokat futkároznak együtt és csak csacsognak és csacsognak.

Napsugár és Zsemle lassan felnőnek így eljött az ideje, hogy párt válasszanak, hiszen új falkát kell alapítaniuk. Mivel mindketten csodás és okos teremtések óriási területekről vándoroltak hozzájuk a hím oroszlánok.

Az egyik reggelen mikor Napsugár a napfelkeltében gyönyörködött a távolban megpillantott egy oroszlánt, aki őt figyelte. Ez az oroszlán nagyon nagy volt, és izmos egyből meg is tetszett Napsugárnak. Az Oroszlán oda is sétált hozzá szépen lassan, hogy hatásosabb legyen a belépője.

Napsugárt teljesen elbüvőlte, beszélgettek komoly dolgokról. Napsugár mesélt a szavanna életéről itt lent és Oroszlán is sokat beszélt az Ő területéről ami messze földön van, de ott nincsenek ilyen csodás oroszlánlányok.. Napsugárral megígértette, hogy másnap is eljön hozzá. Napsugár megígérte. Nagyon vidáman tért haza a többiekhez, Zsemlének és persze a többieknek is feltűnt, hogy szinte kicserélték, nagyon kíváncsiak voltak rá mi is az oka.

Napsugár azonban nem árulta el. Teltek múltak a napok,  Napsugár továbbra is találkozgatott hódolójával, de a többiek tudta nélkül. Egyik nap azonban elmondta a kis csapatnak, hogy megismerkedett egy daliás herceggel. A barátai, és Zsemle is alig várta, hogy meglessék ezt a titokzatos lovagot. Egyik nap, amint a struccokat és a majmokat nevették, akik a majomkenyérfa gyümölcsétől mókásan botorkáltak a homokban feltűnt az idegen és odaosont a vidám társasághoz. Napsugár nagyon megörült neki, de a barátainak nagyon rossz előérzete támadt…Meghallgatták a roppant érdekfeszítő beszámolót, de kételkedtek  és nem igazán bíztak benne, valamit nagyon furcsállottak.

Közeledett a száraz évszak a zebrák, az antilopok, a gazellák elkezdek délre vándorolni, ahol még fűvel gazdagak a szavannák. A titkos hódoló Oroszlán meg akarta szöktetni Napsugárt, aki nem akarta elhagyni a családját titokban. Oroszlán azonban egyfolytában mondogatta neki. Napsugárt nagyon zavarta ez és egyik nap elmondta Zsemlének mit terveznek. Persze több sem kellett Zsemlének ő is beszámolt Grétinek, Judynak és Helánának is és Bercinek, oh igen róla még nem is szóltunk. Berci egy csodás, bátor oroszlán, együtt nőtt fel Napsugárral és Zsemlével, Ő védte meg mindig a lányokat a hiénáktól és a gepárdoktól is. Mindig velük volt. Berci viselte a legnehezebben a titkos hódolott, mivel titokban már gyerekkoruk óta Napsugárba volt szerelmes. Egyik reggel Berci úgy döntött, hogy felkeresi ezt az idegent és elbeszélget vele. Az úton azonban érdekes dolgot vett észre. Ez az oroszlán a hiénákkal  cimborált! Egy rendes tisztességes oroszlán ilyet sose tesz. Kileste és követe, aztán mikor a hiénák elmentek odaállt és megtiltotta neki, hogy Napsugárt elvigye, persze nem kellett több az idegennek elkezdett üvöltözni Bercivel. Berci egy igazi urioroszlán volt, aki ezt nem tűrhette, ezért viadalra hívta ki az idegent. Egy csatára, amelynek az volt  a tétje, hogy aki nyer azé Napsugár. Berci sosem akart ebbe fogadni, de tudta, hogy erősebb és sokkal jobban akarja Napsugárt, mint bárki mást ezen a kontinensen.  

A viadalra a napnyugtakor került sor. Berci elbúcsúzott a barátoktól és adott egy puszit Napsugárnak, hiszen nem tudta látja e még viszont.  A többiek eléggé furcsállották Berci viselkedését ezért követték, de úgy, hogy ne vegye észre. Napsugár is ment a többiekkel és nagyon meglepődött attól amit látott…
A viadal elkezdődött az idegen csúnyákat mondott Napsugárról, de Berci egyre hevesebben küzdött és nyert! Legyőzte a gonosz idegent.

Napsugárnak pedig ekkor esett le, hogy nem is értette, hogy kedvelhette a gonosz idegent, mikor itt ilyen csodás barátokkal van körülvéve, odarohant Bercihez.

Míg átrohant a szavannán eszébe jutottak a Bercivel közösen eltöltött idők, amikor együtt mentek a folyóhoz inni, együtt heverésztek a fák alatt, hogy milyen vidám is volt mindig mellette, hogy milyen biztonságba is érezte ott magát, hogy milyen jókat  vicceltek és beszélgettek miközben a napnyugtát csodálták. Ahogyan a nagy korong pirossá válik és szépen lassan lenyugszik. Ilyen kevés idő alatt Napsugár rájött, hogy Ő is szerelmes volt Bercibe, csak amilyen kis vaksi nem vette észre a fától az erdőt. Rohant hát Bercihez, ahogy csak tudott. Amikor pedig odaért megcsókolta Bercit, aki elűzte a gonosz  idegent. Napsugár és Berci azóta is a szavannán élnek és nagyon boldogok. Zsemle és a barátok pedig imádják őket.

Napsugár a Nap mindig fent van az égen, csak néha nem látjuk, mert a Föld túl oldalán van, de ott van, tudjuk! Amit felkel ismét feléled az élet! Kinyílnak a virágok, és ott vannak a barátok akikre mindig lehet számítani, akik ott vannak ha baj van, vagy csak örülnek annak, hogy boldog vagy! Fel a fejjel egy Napsugár nem lehet szomorú. A Napsugár átmelegíti a testet, a lelket, mosolyra késztet, ez vagy Te Napsugár a mi Napsugarunk nem szabad kialudnod. Lehet most nem tündökölsz, mert a felhők eltakarnak, de a szél elfújja a felhőket és újra kisüt a Nap!

Macilány Toscanában

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl élt egy Maci lány….

Macilány egy csodás rengetegben élt Toscana lakás lejtőin. A domboldal tele volt csodás szőlősökkel, nagy árnyékot adó fákkal, hatalmas napraforgó mezőkkel és persze rengeteg málnával, mert ugye a Macik nagyon szeretik a málnát. Minden nap ellátogattak a kedvenc helyükre a többi Macival és ott eszegettek, közben pedig történeteket meséltek, mi történt velük mielőtt rátaláltak a csodás toscanai erdőre.

Macilánynak rengeteg barátja volt, a málnázások után körbe ülték és hallgatták, ahogy Macilány csak mesél és mesél jobbnál jobb történeteket.

Az egyik délután a Macilány ismét belefogott  mesélgetésbe. Kiderült, hogy Macilány egy messzi vidékről barangolt ide. Ezelőtt egy óriási város erdejében lakott. A hegyről, ahol a Macilány barlangja rejtőzött  a városra lehetett látni, egy nagy folyóra, amely a várost keresztezte, amelynek egyik oldalán egy óriási hegy állt azon egy vár,  a folyón pedig egy öreg híd ívelt át.

Macilánynak itt is rengeteg barátja volt sok-sok kis aranyos, különleges maci: Panda, BarnaMedve, Koala, Jegesmackó, Táncosmackó és még sokan mások.

Macilány velünk tengette ott az életét. Sokat nevettek és sokszor hallgatták Stinget,  miközben mézet akartak enni..

Jegesmackó sokszor áhítozott a messze északról, mert hát Ő onnét vándorolt ide. Kicsit meleg is volt neki az idő, hiszen a fjordok partjairól érkezett a jég birodalmából. Mindig csak a gleccserekről mesélt, hogy milyen óriási nagy fehér tömbök, és milyen jó azokon heverészni, bezzeg itt milyen meleg van és hogy ez borzasztó!De azért nagyon szeretett Macilányékkal lenni és semmi pénzért nem ment volna vissza. Imádott mindenféle csemegét mi szem-szájnak ingere. Macilány másik nagyon jó barátja Panda, nagy ínyenc volt, tudta melyik szamóca  finom és hogy melyik a legkiválóbb méz.

Koala is elég vidám mackó, mindig butaságokat beszélt, amin persze a többiek jót nevetgéltek. Zajlott az élet, sohasem unatkoztak, mindig jókat kuncogtak az erdő mélyén.

Egy nap Macilány Pandával kirándulni indult egy északi erődben, kíváncsiak voltak a híres erdei szamócára, amiről már annyit hallottak. Egyszer csak fogták magukat és felkerekedtek. Pandával jókat mókáztak közben. Panda is nagyon vidám maci volt, mindig megnevettette a többieket a kedves történeteivel.

Ahogy mentek mendegéltek egy maci fiú is csatlakozott hozzájuk. Bono, a fiú maci is abba az erdőbe indult, mert hát Ő is hallott egyet s mást a finom szamócáról…

Útközben Bono mindig Macilány mellett cammogott, és gyönyörködött Macilányban, mert ugye azt el kell árulni, hogy Macilány volt a legszebb mackó a vidéken. Olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy mindenkinek bearanyozta a napját. Kedves kis csilingelő hangja Bononak is megtetszett mikor meglátta és utána, ahogy teltek múltak a percek egyre kedvesebb lett számára Macilány. Bono is egy messzi erdőből vágott neki az útnak még egy tengert is átszelt, de már nem volt kedve visszatérni. Sokat gondolkodtak, hogy vajon hol éljék le közös életüket. Mivel Macilány sokat mesélt a híres Toscanáról Bono úgy döntött, hogy meglepi szerelmét és elviszi oda. Keres egy csendes, nyugodt barlangot. Macilány nagyon megörült ennek a meglepetésnek. Sokat gondolkozott, hogy élhetne a barátai nélkül akikkel minden napját együtt töltötte, de gondolt egyet és belevágott. Tudta, hogy a barátai nagyon szeretik és örülnek majd a boldogságának. 

Amúgy is Toscana sincs olyan messze és majd gyakran meglátogatják egymást.

Így aztán Macilánynak és Bononak most minden nyáron nagyon sok vendége érkezik, hiszen a barátai megmaradtak. Mindig meglátogatják őket a pompás barlangjukba és ilyenkor jókat beszélgetnek, csak úgy repül az idő!

Marcipán, a pajkos kiscica

A mai mesénk egy nagyon aranyos pajkos kiscicáról fog szólni.

Egy őszi estén Alice világra hozott 3 pici kiscicát. Az egyikük szürke cirmos volt, mint az anyukája - őt Cirminek, a másik fehér és fekete tarka - őt Foltosnak, a harmadik pedig fehér-szürke-fekete-rozsdás, őt pedig Marcipánnak nevezték el.

Egy kis lakásban éldegéltek egy ruha zsák aljában a csöppségek, ahogy telt múlt az idő a kiscicák szépen elkezdtek nőni és egyre nagyon felfedező  utakra indultak a lakásban.

A cicáknak két gazdája is volt, egy pár. A lány nagyon szerette a cilukat a fiú kevésbé, de a lányt annál jobban és ezáltal a kis jövevényeket is. Ahogy nőttek azért a fiú szívéhez is hozzánőttek a cicák.

A kis rosszcsontok, ahogy egyre nagyobbak lettek,  egyre nagyon tettekre szánták rá magukat. Felugráltak a konyhaszekrényre, megkóstoltak ezt azt, könyvekkel játszottak és rengeteget kergetőztek, mindenre felmásztak, mindenhová bebújtak. Este voltak a leghuncutabbak, mikor már a gazdik is hazaértek fárasztó napjuk után. A gazdik pedig sokat bosszankodtak miattuk, de mindig jókat nevettek a végén a kiscicákon.

Amint a cicák 3 hónaposak lettek Foltosnak és Cirminek új gazdija lett, elvitték őket. Marcipán maradt csak és Alice. Marcipán volt a legelevenebb hármójuk között. Ő aztán mindig gondoskodott egy kis izgalomról a gazdiknak. Hol tányérokat ütött le, hol a szekrények tetején mászkált, hol az ágyon ugrándozott, hol a virágokat vette kezelésbe. Egyfolytában rohangált nagyon játékos kis cica volt. Alice sokszor intette, hogy ne legyen ilyen rossz, mert még kiteszik a szűrét, de Marcipán továbbra sem változott. Néha azért megijedt, főleg mikor a fiú gazdi kikergette a szobából, mert rosszat csinált, de aztán csak odament hozzá és hozzábújt dorombolt egy kicsit és egyből meglágyult a gazdi szíve.

Egy nap Marcipán gazdijáék elköltöztek a kis lakásból egy másikba, ez sokkal jobban tetszett Marcipánnak, mert ki lehet rohangálni a kertbe és lehetett a virágokkal, a bogarakkal, madarakkal is játszani.

Alice is nagyon jól érezte itt magát. Sőt még vadászatokat is rendeztek, hiszen a kertekben főleg télen elég sok kisegér bújt meg. Reggelente Marcipán és Alice alig várták, hogy kiengedjék őket a jó meleg lakásból és indulhatott az egerek becserkészése. Egyszer-kétszer a zsákmányt még haza is vitték megmutatni a gazdiéknak, akik nagyon büszkén álldogáltak az egerek fellett. A madáretetőket is át kellett pakolni a kertbe, mert Marcipánék sajnos mindig felmásztak a magas fenyőfára és elijesztették a feketerigókat. Nagyon szeretették nézni, ahogy a madarak repkednek néha órákig kergették őket és ugráltak, hogy elérjék őket, de nem tudtak repülni a madarak nagy szerencséjére.

Ahogy Marcipán felcseperedett sok udvarlója is volt ám, csak jöttek hozzá a kandúrok. Ő volt a környék legszebb cicája, az összes kandúr érte epekedett.

A cicánk azonban egy reggel nem érzett kedvet a kalandokhoz, az újabb felfedezésekhez, még Alice sem tudta rávenni egy kis rosszalkodásra, hiába noszogatta, hogy a gazdik nincsenek itthon nyugodtan felugrálhatsz az ágyra és a könyvekkel is játszhatsz, de Marcipán csak feküdt tovább.

Még két napig alig akart megmozdulni, a gazdik is figyelmesek lettek rá, hogy itt valami baj lehet, mert Marcipán túl jó magához képest. Elvitték hát egy állatorvoshoz. Kiderült, hogy nagyon beteg szegényke.

Kapott mindenféle injekciót és gyógyszert és kicsit jobban lett tőle.

Elhatározta, hogy míg lehet Ő lesz a legboldogabb cica a Földön, és meg fog gyógyulni. Mindig elkószált, meglátogatta a Kandúrokat és a többi cicát, jól érezte magát velük. Esténként pedig a gazdikhoz rohant amint hazaértek, odabújt az ölükbe  és dorombolt nekik. Marcipán is nagyon szerette őket, ezért is küzdött a betegsége ellen minden erejével..

Alice nagyon szomorú volt, hiszen Marcipán volt az egyetlen kölyke, akit láthatott felnőni, de nem mutatta ki, hanem vele együtt hóbortozott nap-nap után.

A gazdik továbbra is minden nap elvitték a Cicát az orvoshoz, aki egy új csodaszert adott neki.

Egy pár nap múlva pedig egy napsütéses tavaszi napon Marcipán úgy ébredt, hogy már nem is fáj semmije! Örömébe körbe rohangálta az egész lakást, a kertet, felugrált a gazdikra és dorombolt nekik. Nagyon vidám és eleven volt újra. A gazdik az ablakból figyelték, ahogy kis kedvencük a tulipánok, nárciszok között hempereg a földön és játszik a virágok szirmaival. A gazdik nagy örömére Marcipán meggyógyult és rosszalkodásaival újra mulatságos perceket szerzett nekik. Alice pedig megnyugodott végre, hogy csemetéje Mellette marad és nem lesz magányos cica élete, vár rájuk még sok-sok izgalmas felfedező út a környéken, és mennyi kaland!

Virágocska

Egyszer volt, hol nem, volt egyszer egy csodás Virág, amely egy óriási réten lakott sok-sok virággal együtt.

A rét hemzsegett a csodásabbnál-csodásabb virágoktól, a méhecskéktől, kis állatocskáktól.

A rét mindig egy kis békés szigete maradt a világnak.

Egy nap azonban a Virág, miközben a szellők fújdogálták egyik irányból a másikra beleszeretett egy mesebeli Tulipánba. A Tulipán nagyon fess volt. Gyönyörű fehér színével elbűvölte a Piros Virágocskát. Szerelmük pompás volt, élvezték a szellőt, a napfényt, együtt itták az üdítő esőcsöppeket, nézték a Napfelkeltét a Napnyugtát.

A Tulipán egész tavasszal törődött a kis Virágocskával minden kívánságát leste, azonban egy borzasztóan viharos napon a Tulipán elvesztette szírmait és eltűnt a Virágocskája mellől.

Ekkor kezdtek nyitni a Pitypangok. Mivel  Virágocska gyönyörű volt és nagyon okos is, aki a Réten a lakott még olyan szépet nem látott, egy Pitypang is szemet vetett rá!

A Pitypang már rég kiszemelte magának, de a Tulipán olyan hatalmas volt, hogy nem mert Virágocska közelébe menni!

Ebben az évben viszont a Pitypang minden bátorságát összegyűjtötte és megkörnyékezte Virágocskát, aki nagyon búslakadott Tulipán miatt magányos volt és elfogadta a Pitypang közeledését. Virágocskában fellobbant a szerelem, amit már rég érzett.

Nagyon megszerette Pitypangot, de valahogy nem tudta feledni Tulipánt.

A napok teltek-múltak Virágocska boldogan éldegélt Pitypanggal, de hiányoztak neki a Tulipánnal művelt dolgok.

Pitypang kezdett mérges lenni és ez nem tetszett Virágocskának. Virágocska teljesen összezavarodott, amit a barátai nagyon kínkeservesen néztek végig, mert látták, hogy szenved, annyira szerettek volna segíteni neki. Segítségül hívták a méhecskéket, a pillangókat, hogy felvídítsák, de sajnos nem sikerült nekik.

Egyik nap olyan meglepő dolog történt, hogy Virágocska csak ámult és bámult.

Pitypang eltűnt, már nem látta a gyönyörű Napfény színű sárga virágot. Beleunt ebbe és a eltűnt. A Forgó Széllel távozott egy másik rétre, senki nem tudja hová.

Virágocskának ez nagyon fájt, hisz rég volt ennyire szerelmes valakiben.

A napok egyre hidegebbek lettek leesett a hó Virágocska is téli álmot aludt.

Ahogy a nagy hó elolvadt ismét kizöldült a rét, a virágok életre keltek.

Virágocska is kezdett újjáéledni és meg kell mondani, hogy szebb volt, mint valaha. Amikor magához tért a Csodás Fehér Tulipán állt Mellette, aki ismét megajándékozta minden jóval. Ezután ismét boldogok voltak mindig együtt kelltek és feküdtek, élvezték a csodás napokat. 

A Pitypang ezután soha nem ment Virágocska közelébe. Talán talált magának egy másik Pitypangot akivel kora tavasszal elszállt a szelek szárnyán?

Virágocska rájött, hogy a szerelem olyan, mint amilyen a pitypang volt. Csodás mikor van, de elmúlik elröpíti a szél, de valami megmarad, amit csak a Tulipán adhat meg a biztonságot!

Virágocska és Tulipán máig élnek a csodás réten a többi gyönyörű virággal együtt és eszükbe sem jut az elmúlás csak a csodás élmények.

Itt a vége fuss el véleJ

A Meseíró története

Egy csodás helyen hegyekkel körbevett kis városkában éldegélt Meseíró. A nevét onnét kapta, hogy kedves kis meséket írt a barátainak és rengeteg huncut kisgyereknek.

Meseíró, amikor mesét írt elvonult egy számára biztos kis helyre, ahol nyugalom volt, nem zavarta senki.

Ez a hely egy nagy tisztáson feküdt az erdő szélén, ahol egy Óriási Fenyőfa állt.

A Fenyő szinte az égig ért, oly magas volt, hogy már messziről lehetett látni. Meseíró pedig ennek a tövében kucorodott le egy pokrócra és csak nézte a felhőket, hallgatta a madarakat, a méhecskéket és elkezdett írni.
Csak írt és írt. A szavak maguktól jöttek, még csak gondolkodni sem kellett rajtuk.

Mindig idejött. A Fa mindig ott volt, védelmet nyújtott a nagy esőkben, volt egy kis odú benne, ahová be lehet bújni. Ott nem esett az eső, nem fújt a szél, de mindent lehetett látni, ahogy a szürke eső felhők gyülekeznek, ahogy esik az eső, a hó, ahogy a villámok cikáznak az égen. Lehet látni még a szivárványt is.

Nyáron pedig a rekkenő hőségben árnyékot adott Meseírónak. A tövében mindig meg lehetett piheni. Meseíró annyira biztonságban volt Mellette. A Fa védelmezte Őt.

A mesék nagy része ezen a helyen született. A Fa minden mesét elolvasott, hisz tudott olvasni és belelátott az emberek gondolatába, mert Ő bizony egy különleges Fa volt.

A Fa is nagyon szerette mikor a kis Meseíró barátja odatelepedett és ott írosgatott.

Néha gyerekek is erre jártak, ilyenkor meséket mesélt nekik. A gyerekek csak három szót mondhattak és Meseíró egy pillanat alatt izgalmas kis történetet talált ki nekik.

Egyik nyári reggelen Meseíró ismét a fához sietett, hogy ott meditálhasson, de ahogy kiért az erdei ösvényhez furcsa dolgot vett észre, nem látta a Csodás Fenyő csúcsát! Nagyon megijedt és csak rohant és rohant, hogy vajon mi lett a fenyővel?

Ahogy kiért a tisztásra a Fa nem volt ott!!! Valaki kivágta az éjszaka alatt. 
Meseíró nagyon szomorú lett, nem tudott már hol írni, és nem volt aki megvédje, akihez oda lehet bújni a bajban.

Meseírónak sok barátja volt, akik arra bíztatták, hogy írjon másik fa alatt, vagy keressen egy új helyet. De Meseírónk nem tudott máshol írni. Nem sikerült neki, nem jöttek a szavak...
A gyerekek is nagyon elszomorodtak, mert Meseírónak folyton rossz kedve volt, hiányzott neki a Fa nagyon, de nagyon. 

Meseíró barátai is látták, hogy hogy szenved ezért kitalálták neki egy meglepetést. Vettek egy csodás kis fa csemetét és elültették a régi Fa mellé.

A kicsi fa hamar elkezdett nőni, a régi Fa törzséből pedig egy csodás padot faragtak.

Egyik nap a barátok elhívták Meseírót sétálni és elvitték a tisztásra. Ott állt a még pici Fa és a pad…

A barátok elmesélték, hogy miért is ültették, azért hogy írjon, mert mindenkinek szüksége van rá. Kellenek a szavai, a gondolatai, hisz a meséitől vidámabbak az emberek! 

Meseíró nagyon örült, ezután mindig kijárt a kicsi fához, ami sokkal, de sokkal gyorsabban nőtt, mint az átlagos fák. Meseíró tudta, hogy ez is egy különleges Fa lesz, amely majd megvédi és megóvja, de azt is tudta, hogy a régi Fát sohasem fogja elfeledni!
A gyerekek pedig, amikor meglátták a fa alatt Meseírót már rohantak is, és már messziről kiabálták a szavakat! Meseíró elmosolyodott és bele is kezdett egy újabb mesébe!


Egyszer volt, hol nem volt....

Bosszankodó Mackónak

Egy szép napsütéses napon Mackó bal lábbal ébredt. A mackók nagyon keveset alszanak és reggel mindig összekeverik a lábukat nagy zavarodottságukban, mindig figyelnek, hogy jobb lábbal keljenek, de néha sajnos olyan álmosak, hogy bizony elhibázzák az első lépést.

Ezen a csodás novemberi napon is ez történt Mackó barátunkkal.

Mackó megitta a reggeli medvebogyószörpét, amitől valamilyen szinten felébredt, de csak koválygott a rengetegben egész reggel.

Elment, hogy találkozzon a többi Macival, akik mindenféle bugyuta munkát találtak ki neki. Semmi élvezet nem volt benne.

Ahelyett, hogy mézet nyalogatott volna Mackólánnyal, gyűjtögetnie kellett sok mindent.

A Mackók vezére egy hatalmas Medve, aki még Mackónál is nagyobb volt, kitalálta, hogy gyűjtsenek össze szép színes faleveleket, mindenféle magvakat, gesztenyét, mogyorót, ezeket rendezzék kupacokba és tegyék a barlang mélyébe.

Ez a feladat unalmas volt, egyik falevél a másik után! A többi Maci is unottan sétálgatott a Napsütésben és nézegette a leveleket. Nagyon sokat összeszedtek és odavitték Medvének.

Medve erre újabb feladattal állt elő, szedjék szét a leveleket színek szerint, hát ez már nagyon nem tetszett senkinek.

Nem mertek azonban szembe szállni a Medvével, tartottak a haragjától.

Mackó csak mormogott és bosszankodott. Nem győzte a faleveleket rugdosni. Semmi nem tetszett neki ma.

Egyszer csak megjelent Mackólány is, aki egyből észrevette, hogy itt valami nincs rendben. Kifaggatta Mackót, hogy mi bántja oly nagyon. Mackó duzzogott és nem nagyon akart válaszolni, de csak elmondta, hogy ez micsoda butaság.

Mackólány jót nevetett magában rajta és megkérte Mackót, hogy hadd tartson vele. Mackó nagy nehezen megengedte, bár most legkevésbé sem volt kedve még Mackólányt is hallgatni.

Elindultak hát mivel közben Medve kitalálta, hogy neki egy csodás sárgás-pirosas nagy falevél kell.

Mackó morgott-és morgott. Ahogy ballagtak Mackólánnyal egymás mellett Mackólány csak áradozott arról, hogy milyen szépen süt a Nap, milyen pompás színekben úszik az erdő, hogy milyen csodásak a levelek. Mackó körbenézett és rájött, hogy tényleg milyen szép, ahogy a Nap átsüt egy levélen. Erről tanakodtak Mackólánnyal, aztán Mackólány meglátott egy nagy hallom levelet és fogta és váratlanul leteperte Mackót. Mackó nagyon dühöngött eleinte, de aztán  rájött, hogy ez milyen jó, csak itt hemperegni a falevelek között, feküdni a földön Mackólánnyal és nézni a leveleket, a napot, hallgatni a madarak csicsergését míg lehet.

Miután kipihenték magukat tovább mentek és keresték a levelet. Medve a legtökéletesebb levelet kereste, de Mackólány elmagyarázta neki, hogy nincs legtökéletesebb levél, mert mindegyik szép, mindegyikben lehet találni valami harmóniát, amit a természet alkotott.

Sokat gyűjtöttek. Medve elé vitték őket, Medve nem találtam meg, amit keresett.

Mackólány azonban addig-addig mondogatta Mackónak, hogy vigyék haza, hogy Mackó belement, habár elképzelni nem tudta, hogy mit akar ezekkel Mackólány kezdeni.

Mackólány mindig meglepte Mackót, tudta, hogy Mackólány milyen vidám és mindig valami butaságon töri a fejét, de azt hogy min, azt sohasem tudta.

Mackólány is nagyon jól ismerte már Mackót, aki nagyon tud duzzogni és bosszankodni, de a végén mindig meglágyul a szíve.

Nagy szíve van ám neki nagyon. Nagyon aranyos is tud lenni, ha akar. Mindig szabályok között él és nem nagyon szereti őket megszegni, de ha ezeket elfelejti egész vidám Mackó lesz belőle.

Szóval ahogy hazaértek Mackólány megkérte Mackót, hogy segítsen neki, mert azt találta ki, hogy a csodás levelekkel kidíszíti a barlangjukat, ahol téli álmukat alusszák majd, ahová visszatérnek.

Volt itt mindenféle levél sárga, barna, kicsi, nagy, pirosas, egészen vörös levél. Mackó pedig segített és szépen kompozíciókat alkottak a falakra. Estére egy csodás élettel teli világos barlangjuk lett.

Mackó ekkor jött rá igazán, hogy Mackólány egy nagy kincs, aki vidámságot visz az életébe és felvidítja bármilyen rossz kedve is legyen és hogy milyen fontos is ő Mackólánynak.

Egy másik fontos dolgot is tanult, hogy bosszankodással nem lehet elérni semmit maximum, hogy felidegesíti saját magát. Meg kell tanulni mindennek a jó oldalát nézni és akkor valahogy elviselhetőbb lesz a nap.

A barlang gyönyörű lett! Még a nagy Medve is átment megnézni, mikor híre ment az erdőben. Mindenki megdicsérte új otthonukat.

Mackónak és Mackólánynak pedig mindig eszébe jutott a hideg, esős, ködös téli estéken az a délután mikor a szikrázó napsütésben összeszedték ezeket a csodás leveleket, amelyek életük részévé vált.

Mese a NapHercegről

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy NapHerceg.

A NapHerceg csodálatos volt mindenkinek beragyogta az életét mindenkit felvidított. Minden nap felkelt a mesés Keleten és Nyugat felé haladva mosolyt csalt sok-sok ember arcára. Nem törődött a Gonosz Felhőkkel minden nap harcolt és küzdött, hogy eltaszítsa a felhőket, hogy nap-nap után élvezhessék az emberek a melegét a szeretetét.

Egy nap azonban a Gonosz Felhők túl erősnek bizonyultak elnyomták NapHerceget, az égen csak óriási szürke felhők gyülekeztek és villámok cikáztak. Az emberek elszomorodtak, hogy vajon mi történhetett a szeretett NapHerceggel, mi történhetett, hogy így elbújt. Mindenki aggódott, hogy mi lesz, hogy fognak nevetni nélküle, hogy fognak mosolyt csalni az arcokra. A mosoly nagy adomány. Ha  rá mosolyogsz valakire felvidítod a napját,  már ezért érdemes volt megtenni.

A NapHerceg minden nap küzdött, hogy Ő uralkodhasson a kék égbolton, de vannak napok, mikor nem sikerült neki. De nem hátrált meg,  nem tehette, mert az emberek bíztak benne és ezt Ő is nagyon jól tudta. Tudta, hogy az embereknek szüksége van Rá és hogy nélküle nem lenne ugyanaz az életük. Sivár lenne a világ és szomorú, ez adott mindig erőt NapHercegnek, hogy felvegye a versenyt és küzdjön a csúnya Felhőkkel.

A NapHerceget rengetegen segítik  a Szél, a TengerekIstene, a Csillagok és még sokan mások. Mindenki tudja, hogy Mellette kell állniuk, hogy a bajban meg kell cirógatni és újra életre kel és bárkit lesöpör a színről.

Kedves NapHerceg kérlek légy Önmagad és aranyozd be az életünket egy mosollyal egy kedves kicsi vigyorral, amitől mindenki felvidul!!!!

Ne foglalkozz a GonoszFelhőkkel majd segít a Szél és elfújja Őket. Lehet nem ma, mert ma a Felhő nyert, de holnap, vagy holnapután felkelsz a varázslatos Keleten és meglásd minden csodás lesz!!! És egyébként is  a NapHerceget mindenki szereti. Ne feled ezt soha!!!