Az Angyalok üzenete

Kedves Zita és Réka!

Ma egy csodás kis mesét hoztam nektek, egyenesen a mennyországból.

Képzeljétek el nem rég arra repültem, mert én egy kis pillangó vagyok a szárnyam szép narancssárga, de van hogy lila, és van hogy fehér. Össze-vissza szoktam változtatni a színem és csak repkedek a szelek szárnyán.

És én olyan különleges kis pillangó vagyok bizony, hogy még a mennyországba is bemehetek.

Találkoztam ott valakivel!

Nem fogjátok elhinni egy Angyalkával!

Oh ez az Angyalka milyen csodálatos, milyen szép a mosolya és ahogy nevet!

Most nem volt azonban jó kedve, mert épp elveszített valakiket és csak úgy potyogtak a könnyei.

-      Angyalka hát neked mi bajod? – kérdeztem tőle

-     Oh kis pillangó, ne is kérdezd, nagyon szomorú vagyok, mert elveszítettem valakiket. Én nem akartam, nem nem és nem, de mégis csak megtörtént. Annyira fáj, annyira rossz érzés.

-   Kik azok Angyalka? – mit szólnál, ha lerepülnék hozzájuk és elmesélném nekik, hogy mit üzensz?

-         Oh megtennéd? Jaj de nagyon jó lenne, ha még elmondhatnám nekik azt a sok mindent, amit még szeretnék.

Jó Angyalka akkor csak mesélj és mesélj és én elviszem az üzeneted.

És az Angyalka hozzáfogott!

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, az Óperenciás tengeren is túl, egy nagy városban, egy kis házikóban éldegélt egy boldog család. Apa, Anya és két kis tündérke, két gyönyörű kislány Zita és Réka. Csodálatos kis huncut manócskák. Naphosszat csak játszanak, kergetőznek, virágot szednek, bicikliznek, játsziznak. Sokat kirándulnak nagyon szeretik egymást. Egyszer azonban egy reggel szörnyű dolog történt velük.

Az anyukájuk elment otthonról és soha többé nem ment vissza már. Mert sajnos elköltözött a Mennyországba.

Zita és Réka csak sírtak, mert bizony nem találkozhatnak többé az ő drága anyukájukkal.

Az Apukájuk is nagyon szomorú volt, mindenki körülöttük.

Nem igazán igazságos dolog ez. Miért nem jön haza Anya? Hol van? Vajon hová ment el? – kérdezték a kislányok

Anyának sok dolga akadt a Mennyországban most már ott fog lakni, és onnét figyel titeket Tündérkék. Mert ti tündérek vagytok, Anya pedig egy igazi Angyallá vált!

Szárnyai nőttek csodás fehér ruhája! És mindig titeket figyel és veletek van ám. Most is ott van.

Az Angyalok a Mennyben laknak. A Mennyországot ti is láthatjátok. Fent van az égen messze messze a felhők felett. Éjjel pedig onnét lehet tudni, hogy ha a sötétbe felnéztek,  az ég tele van fényesebbnél fényesebb csillagokkal. A Mennyben a csillagok világítják meg a házikókat. Ott laknak az Angyalkák.

A szárnyaikkal pedig tudnak repülni, mint a madarak, mint ahogy a pillangók is. Bárhová el tudnak repülni, csak most már nem látjuk mindig őket. De ott vannak. Az ágyatok mellett, a szobában. Mindenhová be tudnak repülni, még ha az ablak és az ajtó zárva is van, mert a kulcslyukon is átférnek.

Hallják amit mondunk nekik és azt is néha amit csak gondolunk, lehet velük beszélgetni is. Nagyon kedvesek ám. Nem bántanak senkit sem.

Zitáék nem tudták mit csináljanak. Játszani szerettek volna vele itt! És most! És dühösek is voltak és úgy fájt nekik.

De ekkor arra repült egy pillangó. Aki elhozott nekik egy kis mesét.

És picikét jobban lettek tőle.

Képzeljétek el, hogy a mennyországból Anya jött el hozzátok.

Mert ez a kis pillangó, akit látok a szárnyakkal kint az udvaron, az utcán a kertben bárhol - egy Angyalka szárnyakkal. Csak most már Anya így tud eljönni hozzátok.

A nap melegével melegít titeket, az esővel együtt sír veletek, a széllel együtt örül nektek és simogat benneteket, a szivárvánnyal ölel át, a madarak csicsergésével beszél hozzátok. 

Mindig veletek marad míg világ a világ.

Anya nagyon, de nagyon szereti Zitát, Rékát és Apát!

Ezt üzente az Angyalka a kis pillangóval.

Pudingcsenő Manó

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két fiúcska, akit úgy hívtak, hogy Áron és Máté.
Egyszer egy napon olyan ügyesek voltak az óvodába és az iskolába, hogy az anyukájuk megengedte nekik, hogy megegyenek egy fincsi pudingot ugyanis ez volt a kedvencük.
A fiuk rohantak a hűtőhöz, de mikor kinyitották a pudingnak csak a hűlt helyét találták....
- Ki ette meg a pudingunkat?
- A pudingunk?  Ki enné meg a mi pudingunkat?
Pontosan emlékeztek rá, hogy reggel még négy puding volt a hűtőben ugyanis.
Rohantak Mukihoz, mert Muki egy vadászkutya ő jól ki tudja szimatolni, ki is vihette el, hová is tűnhetett. Sétáltak Mukival mentek és mentek és mendegéltek, de egyszer csak Muki szimatot fogott. El kezdett rohanni és a fiuk lobogtak utána, mint a győzelmi zászló. titirittitit. Egyszer csak találtak egy pudingos dobozt. - Ez a mi pudingunk! egy nagy árok mellett vették észre.
- De hol a maradék három? - kérdezte Máté
Muki egyszer csak megint szagot fogott a gyerekek megint lobogtak utána mint a győzelmi zászló. tititirititititi

Egyszer csak odaértek a mamutfenyőkhöz. Benéztek egy kicsi ablakon a fenyőn. Mert bizony ez egy hatalamas fenyő volt. Hát amint bekukucskáltak láttak 3 pudingos dobozt az asztalkán.
- Ki ette meg a pudingunkat, mert az tudjuk, hogy idehozta.
Egyszer csak kinyitotta Áron a pici ajtót és ott talál egy kicsi manócskát, aki szundikált az ágyikójában.
Felkeltette és megkérdezte: ki vagy te? És miért etted meg a pudingunkat?
Én Pudingcsenő manó vagyok, és pudingot ettem éppen, mert nem bírtam ki, olyan éhes voltam már.
- Az a mi pudingon volt!- vágták rá a fiúk
- Nem, az nem a tiétek volt. - védekezett a kis manócska
- De ott van 3 puding az asztalodon! Miért csented el a pudingunkat és miért nem főztél inkább?
- Én próbáltam gyerekek. Én raktam bele sót, borsot, vizet és pudingport, de olyan szörnyű volt az az izé, hogy meg sem tudtam enni. Phujjj kiköptem! Ehetetlen lett a pudingom. Mesélte szomorúan Pudingcsenő Manó.
- Dehát Pudingcsenő Manó abba nem víz, meg só, meg bors kell! Abba tej kell! Meg cukor! Na meg pudingpor. Lehet vaníliás, csokis, epres, karamellás, amilyet enni szeretnél.
- De hogy találjak tejet? Az az égből hullik talán? Mert akkor egy dézsát rakok ki és ha telehullik tejjel, akkor  behozom és csinálok pudingot.
- Jaj,  a tej nem az égből hullik! Egy tehén kéne neked, az adja  a tejet! Láttam is ott kint a réten az erdőn túl egy csomó tehenet. Odamegyek és hozok tejet. - ajánlotta fel a segítségét Máté
Pudingcsenő Manó elrohant Mátéval és pár perc múlva vissza is jöttek.
Elkezdték mondani a fiúk. Ebbe nem só kell, meg bors, meg víz, hanem tej, cukor és pudingpor. Gyere megtanítjuk, hogy kell főzni.
Hozz egy fazekat kérlek, tedd a sütőre, rakd bele a tejet aztán pudingport és cukrot és csak várni kell és kell valami kis pohárka, amibe bele tudjuk tenni ha elkészült.
- Hozz fakanalat is,  mert keverni kell hogy le ne égjen. - kérte Áron a Pudingcsenőt.
Addig kell keverni, míg el nem énekeled háromszor ezt a kis dalocskát. És Máté elénekelte:
"Keverem, kavarom tengertánc te kis manó mit csinálsz? Nem csinálok egyebet csak pudingot keverek."
Pundingcsenő Manó így is tett. Elénekelte háromszor, a puding rotyogni kezdett és kész is lett.
Rögtön ki is öntötték a tálkákba, hogy hamarabb meghűljön.
Pudingcsenő Manó megköszönte a fiúknak, hogy megtanították pudingot főzni. Már soha többé nem kell elcsennem egy gyerektől sem a pudingját.-örvendezett Pudingcsenő Manó
Együtt megesszük a pudingot Mukival! Leültek közösen és meg is ették amit főztek. Isteni lett!
Ezután a gyerekek gyakran elsétáltak Manócskához és együtt főzöcskéztek.
És itt már vége is a mesénknek.
Itt a vége fuss el véle.