Egy meleg nyári napon friss szellő fújdogált, a kertben két kis virgonc fiúcska rohangált. Már megunták a sok játékot. Azon tanakodtak mit csináljanak? Focizzanak, hintázzanak, fogócskázzanak, autózzanak? Nem akartak már játszani, nagyon elfáradtak. Lefeküdtek hát a fűre és bámulták a kék eget. A Nap megsajnálta őket és arra gondolt rendezz nekik egy kis mókát. Szólt a bárányfelhőknek, hogy szórakoztatni kellene ezt a két kis kópét segítsenek neki egy picikét.
A felhőcskék egyből odarepültek hozzá és megbeszélték, hogy táncolnak egyet a határtalan nagy égbolton. Szétszóródtak és elkezdték különös táncukat. A két kópé, ahogy heverészett hirtelen észre vette, hogy egy kis fehér paca tűnik fel, ami nagyon hasonlít valamihez, de mihez jött egyből a kérdés. Elkezdtek hát találgatni, hogy mihez is hasonlít. Talán egy elefánt, vagy egy kacsa? Nemsokára megjelent egy kutyus, egy cica, egy házikó, egy teknős is. Ki táncol kivel? A macska kergeti az egeret- nézd! Ugyan már, mondta az egyikük nézd mekkora füle van és még mintha ormánya is lenne! Ez bizony egy elefánt, ami fél az egértől. Így barkóbáztak és vágtak egymás szavába. Csakhogy a bárányfelhők miután a kópék kitalálták mit is ábrázolnak a szél segítségével új alakzatba alakultak át.
Táncoltak az égen, kerülgették egymást, átúsztak egymáson, eltávolodtak, majd újból találkoztak. A gyerekek nagyon élvezték ezt a mókát, nem unatkoztak tovább.
Táncoltak az égen, kerülgették egymást, átúsztak egymáson, eltávolodtak, majd újból találkoztak. A gyerekek nagyon élvezték ezt a mókát, nem unatkoztak tovább.
Egyszer csak azonban hirtelen nagy sötét felhők jelentek meg. Szürkék voltak! Sötétek! Hangosak! Nagyon gyorsan haladtak szinte repültek, pillanatok alatt beterítették az eget, még a Napot sem lehetett látni! A kis bárányfelhőket is magába szippantotta. Olyanok voltak, mint mikor egy gőzmozdony előbukkan az alagútjából és a füst hirtelen mindent elsötétít.
A kópék rohantak, hogy hová lettek az ő felhőcskéik, felpattantak a földről és szaladtak keresték a Napot, de ő is eltűnt. Hová lettek? Keresték őket. Nem találták meg sehol sem, mindenütt csak a nagy komor felhő volt. A Szél meghallotta a gyerekek sóhaját és elkezdett nagyon, de nagyon erősen fújni. Hatalmas szél támadt a felhőket egyenesen egy hegy felé terelte, míg nem beleakadtak. A hegy feltartotta őket! A Nap pedig összeszedte minden erejét és olyan erősen kezdett sütni, hogy szétoszlatta a szürke felhőket. A Nap és a Szél összekacsintottak, miközben láttak a kópék mosolyát, örömét, ahogyan ugrálnak a füvön.
Jajdejó újból süt a Nap! Elment a szürke felhő! Ahogy pedig ez kimondták a kis fehér pacaszerű felhők újból táncolni kezdtek a gyerkőcök legnagyobb örömére.
Jajdejó újból süt a Nap! Elment a szürke felhő! Ahogy pedig ez kimondták a kis fehér pacaszerű felhők újból táncolni kezdtek a gyerkőcök legnagyobb örömére.
Volt köztük delfin, aki egy bálnával keringőzik, egy méhecske aki a virágra repül, lovak vágtattak a kék égen. A fantáziánk szárnyalása állíthatja csak meg a bárányfelhők táncát.
A gyerekeknek nagyon megtetszett ez az új játék el is határozták, hogy sokat fognak még csak feküdni a füvön és találgatni melyik felhőcske micsoda. A bárányfelhők vidáman úszkáltak az égen és örültek annak, hogy szórakoztatni tudták a kis manókat, akik közben megfejtették a titkukat.
