2011. április 17., vasárnap

A mamutfenyők állatok?




Hol volt hol nem volt, így kezdődnek a mesék, de nem a mai, mert a mait pontosan tudjuk hol játszódik. Mindjárt el is mesélem….

A mai mesénk egy erdőkkel körül ölelt, friss levegőjéről híres kis településen játszódik, Budakeszin. Az egyik dombocskát az állatok vették birtokba. Élt itt vaddisznó, szarvas, muflon, farkas, hiúz, mókus, süni, sok-sok madár és még órákig sorolhatnánk az állatkákat. Mivel ennyi állat választotta otthonának ezt a csodás helyet el is nevezték Vadasparknak.
Az állatok nagyon örültek neki, hogy itt élhetnek szabadon. Egyik nap két medve érkezett hozzájuk Móric és Vackor. Ők jelezték ezentúl a tavasz közeledtét.
Egy márciusi napon ki is kukucskáltak a barlangjukból, már jó nagyot aludtak. Hosszú volt a tél, így kimerészkedtek. Beleszimatoltak a levegőbe egymásra néztek és már tudták is, hogy igen, éljen, hurrá jön a tavasz! Azonnal közölték is a többiekkel, hogy jön a tavasz! Most figyeljetek nagyon! Aki először meglátja az első hóvirágot kap valami meglepetést.
Ezentúl az állatok úgy jöttek-mentek, repkedtek, hogy mindig figyelték, hogy vajon hol és mikor bújnak ki a kis aprócska fehér virágú hóvirágok. Nagyon tetszett nekik ez a játék. Igazi izgalmat vitt a napjaikba ez a kincskeresés, akarom mondani virágkeresés.
Egy reggel az őzike legelni indult, hátha talál magának valami friss füvet. Ahogy lehajolt csodák- csodájára az elszáradt falevelek alatt megpillantotta a hóvirágot. Ujjongva szólt is azonnal mindenkinek, hogy megvan, én nyertem! A többi állat is szaladt, mikor odaértek csak csodálták, hogy éled újra természet, hogy nő ez a kicsinyke kis virág.
Most, hogy a vadaspark minden lakója idesereglett együtt voltak megszólalt Mókuska:
- Tudjátok mi lenne a legjobb dolog, amit tehetnénk?
- Mi? - kérdezték a többiek.
Rendezzünk Móric és Vackor tiszteletére egy tavaszköszöntő ünnepséget, hívjuk meg a környék összes állatát, madarát!
- Nagyszerű ötlet – örvendeztek a többiek.

Ki is tűzték a napot egy áprilisi napra, amikor már rügyeznek a fák, virágba borulnak, a levegő pedig olyan illatos a tavasztól. A sas, a holló és a madarak elrepültek, hogy minden állatkának elcsiripeljék,  készüljenek, mert áprilisban a hegyen lesz egy nagy ünnepség a tavasz tiszteletére. Az állatok nagyon várták már ezt a napot! Mindenki készült valami aprósággal amit elvitt. Móric és Vackor is nagyon várták már a napot, hiszen ők még sok állattal nem találkoztak. Ők átaludták az egész telet, sok mindenről lemaradtak. Most csak kapkodták a fejüket, hogy mennyi minden is történt. Hogy mennyi hó esett, hogy mekkora volt. Hogy milyen lenyűgöző, ahogyan a jégcsapok lógnak a fákról, hogy milyen mikor fehérbe öltözik a táj.
Elérkezett a várva várt nap! Mindenki összegyűlt a szarvasoknál. Az állatok beszélgettek, ettek- ittak mikor hatalmas robajt hallottak, remegett a föld. Valami furcsa volt, de hogy mi senki nem tudta…. Ilyet még sohasem éreztek, pattogtak a mogyorók, diók a földön. Annyira megijedtek, hogy mindenki bebújt Móric és Vackor barlangjába, amely a hegy gyomrában nyújtott biztonságot nekik. Mi lehet ez? - kérdezték félve egymástól, de senki nem tudta. A robaj egyre hangosabb és hangosabb lett egyre jobban rázkódott a föld. Aztán hirtelen egyik percről a másikra abbamaradt…
Nagy csend lett! Az állatok tanakodtak, hogy most mi tévők legyenek, kimenjenek vagy ne, mert bent biztonságosabb, mi tegyenek. Móric és Vackor úgy döntöttek, hogy ők bizony egész télen itt voltak ők nem maradnak bent, kimennek. Lesz ami lesz!
Először csak az orrukat dugták ki. Semmi különöst nem éreztek, tehát nem lehet tűz állapították meg. Utána kiléptek a barlangból. Hát el sem hiszitek mit láttak…
A szarvasoknál két óriás fenyő állt!
- Te jó ég! Mi még ekkora fenyőt sohasem láttunk! - mondták a macik.
Odaballagtak a fenyőkhöz, körbejárták, jól megvizsgálták, de semmi különöset nem láttak rajtuk. Ekkor a fenyők megszólaltak.
- Sziasztok kedves mackók örülünk, hogy ezután itt laktok nálunk. Hoztunk is nektek egy kis tobozt ajándékba.
Móric és Vackor meglepődött, hisz ők még nem találkoztak beszélő fenyővel.
- Ti hogy kerültetek ide? –kérdezték
- A sas repült felénk és Ő mondta, hogy minden állat jöjjön el. Így mi is felkerekedtünk. Nem akartunk lemaradni.
- De ti fenyők vagytok!
- Nem mi Mamutfenyők vagyunk! A mamut pedig állat akkor itt a helyünk, nem?
A macik megkérték a fenyőket, azaz a mamutokat vagy miket, mert már nem is tudták, hogy most mi is a helyzet, hogy akkor most ők növények vagy állatok, hogy várjanak egy picikét.
A mackók visszacammogtak a barlanghoz, előhívták az állatokat, hogy jöjjenek gyorsan mert valami csoda történt….
Két mamut vagy fenyő áll itt és olyan hatalmasak, hogy szinte az égig érnek!
Az állatok odasereglettek az új vendégekhez. Az egyik mókus nevetve szólalt meg, ahogy egy fakopáncs, egy bagoly, hogy oh hát ez a mi otthonunk! Mi ebben lakunk! Látjátok azt a odút ott fent? Az a lakásom! Kezdték a mókusok és utána a többi lakó is.
A mókusok gyorsan fel is szaladtak, mivel otthon felejtettek valami fontos dolgot. A többiek meg csak ámultak – bámultak. Ilyet még nem láttak, nem hallottak. Nem tudták mi tévők legyenek. Nem akarták megsérteni a mamutfenyőt, hogy ő nem is állat, mert ő egy fenyő, mert a fa valóban annyira nagy volt, mint egy mamut, sőt még annál is nagyobb!
A mamutfenyők nagyon megörültek mikor meglátták az állatokat. Elmesélték nekik, hogy ők messzi földről érkeztek ide. Elültették őket és annyira szeretnek itt élni, hogy ők már itt vertek gyökeret soha nem mennének vissza a távoli Amerikába. Itt sokkal jobb élni. Csak ketten vannak, de ennyi kedves állat közt érzik csak otthon magukat. Így boldogok.
Ők nem is itt élnek a hegyen, hanem lent a völgyben, de a legmagasabb ág szinte egy vonalban van a vadasparkkal. Mindig csak a távolból figyelik, hogy mik történnek itt fent. Most azonban összeszedték minden bátorságukat és nekivágtak a hosszú útnak és eljöttek.
Elvégre mi mamutok vagyunk itt a helyünk gondolták. A tövünknél a nárciszok és a tulipánok marasztaltak, hogy de hát ti növények vagytok, semmi keresni valótok az állatoknál. De hiába mondták, mert a mamut állat és kész! Ők jönnek!
A vadaspark lakói nagy élvezettel hallgatták a történetet. Végül megállapították, hogy ha ilyen nagyok utat megtettek, akkor bizony befogadják őket az állatok közé!
A Mamutfenyők hamar gyökeret eresztettek és megfogadták, hogy nem mennek innét sehonnan. A fenyő lakói is nagyon megörültek ennek a hírnek, hiszen így annyi állattal tudnak találkozni, játszani, mint még soha! Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora fenyő nagyon sok új otthont tudott adni az új jövevényeknek. Megvédte őket az esőtől, a viharoktól, árnyékot adott a tűző napsütéstől.
A legjobban a sas szerette meg a fenyőt! Mindig felszállt a fa csúcsára, onnét kémlelte az eget, a tájat. Úgy érezte magát, mint egy hatalmas szikla tetején. Bármerre is nézett csak erdőt látott. Sokat elmélkedett itt nézve a lenyűgöző tájat. Arra gondolt a legszívesebben, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy a Mamutfenyő egy növény, mert annyi szeretet van benne, hogy kár lenne megfosztani magunkat a társaságától, a lényétől. Büszke volt a fenyőkre, hogy nekivágtak ennek a kalandnak és megismerhették őket. Eddig mindig csak elrepültek felette, de sohasem vették észre azt, hogy ez a fenyő különleges.
Ezután az állatok a Mamutfenyők mellett gyülekeztek a tavaszköszöntő ünnepségre.
Minden évben mikor az április eljött az állatok felkerekedtek és összegyűltek új barátjuknál, hogy megünnepeljék az életet!